Plágiumügy: Solymosi lett a balettigazgató

plágium vád
PUBLIKÁLÁS: 2013. március 23. 13:00
Diplomája eredetével nem foglalkoznak, újra megválasztották igazgatónak Solymosi Tamást.
GYLF

Napokig hiába vártunk az Operaház, Solymosi Tamás balettigazgató és Ókovács Szilveszter főigazgató válaszaira Solymosi plágiumügyével kapcsolatban. A szakma szerint ugyanis a balettigazgató plágium útján szerezte a diplomáját.

A válaszok röviddel a balettigazgató-választás előtt végre megérkeztek. Ebben a plágiumvádakra nem reagáltak, Solymosiról viszont közölték: „Solymosi Tamás megbízott balettigazgató a Magyar Nemzeti Balett helyzetét erősítette, a társulatot fejlesztette, turnézni viszi, új, nemzetközi szinten is értelmezhető repertoár kialakításán munkálkodik – világszerte ismert táncművészként minden tapasztalatát, idejét és energiáját a magyar balettkultúra szolgálatába állítja.

A Magyar Állami Operaház természetesen a nemzetközi hírű intézmény, a Magyar Táncművészeti Főiskola által kibocsátott okleveleket, diplomákat elfogadja a pályázat során.”

Azaz a diplomamunka eredetével nem foglalkoznak. Azóta az is kiderült, hogy Solymosit újraválasztották. Igaz, csak két pályázó volt a meghirdetett állásra.

Az igazgató egyébként a szinház.hu-nak elismerte, hogy a Bors birtokába jutott videó valóban a diplomamunkája, és csaknem teljes egészében megegyezik a két évvel korábbi Zséda-koncert koreográfiájával, de szerinte az főleg az ő improvizációjaként jött lérte.

– A diplomamunkám, a Mack the Knife című számra megkomponált, majd betanított koreográfia egyes részei Zséda 2005-ös koncertjének egyik produkciójában bemutatott improvizációimra épültek – fejtette ki Solymosi a portálnak. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.