Kisbabája mellett végezték ki brutálisan a nőt

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2013. március 24. 21:30
Egy üzenetrögzítő is felvette a 28 éves nő haláltusáját, akit nyolc percen át vert és fojtogatott élettársa, miközben pár hetes kisbabájuk alig néhány méternyire feküdt a kiságyban.
Bors

A 28 éves Carmen Miron Buchacrát azután támadta meg barátja, hogy a pár telefonon összeveszett a férfi kicsapongó életmódja miatt. Carmen azzal fenyegette a a 32 éves Paul Keene-t hogy nem láthatja többé a babát, ha nem törődik velük többet, írja a Daily Mail.

A férfi, aki egész nap egy barátjával italozott, hazarontott és nekiesett élettársának.

Carmen kétségbeesetten hívta fel egy barátnőjét, ám csak az üzenetrögzítő kapcsolt, amely rögzítette a következő nyolc és fél percet. A felvételen hallható a nő küzdelme az életéért, akit Keene fojtogat, és az arcát üti. Utolsó erejével könyörög a férfinak, majd elcsendesedik. Mindeközben a 11 hetes kislány melletük feküdt a bölcsőben.

Mivel az üzenetrögzítő felvétele teljesen egyértelműen bizonyította a férfi bűnösségét, ráadásul a Carmen testén talált sérülések is kivételes brutalitásra utalnak, a pénzügyi tanácsadóként dolgozó Keene-t jogerősen elítélték, és hét év börtönt kapott.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.