Már a rendőrtiszti főiskolán felfigyelt tanára egyik hallgatója „szimatára”, és felajánlotta, hogy társuljon hozzá magánnyomozónak. Németh Katalin húsz éve oldja meg a rejtélyeket.
Németh Katalin és társa, Berci kutya nem ismer lehetetlent. Olyan párost alkotnak ők, mint Rex felügyelő és Alexander Brandtner, csupán annyi a különbség, hogy Kati rendőrtiszti tanulmányai után nem szolgált hivatásosként, hanem magánnyomozónak állt.
– Gyermekkorom óta nyomozó akartam lenni – mondja a Borsnak. – A főiskolán eltöltött évek megerősítették bennem, hogy ez az én igazi világom. Aztán az egyik tanárom elmondta, hogy szeretné, ha vele dolgoznék. Tetszett neki a kitartásom, az alaposságom. Engedtem a csábításnak, és nem bántam meg. Húsz éve vagyok magánnyomozó. Úgy tudom, hogy Budapesten rajtam kívül még három nő van a szakmában.
Katalin leghűségesebb társa Berci, a tízéves keverék kutyus, akit a váci menhelyről hozott ki. Berci mindig vele van, és akárcsak gazdájának, semmi nem kerüli el a figyelmét.
– Sokat segít a munkámban, hogy miközben sétáltatom, könnyebben szóba elegyedek az emberekkel – magyarázza Katalin. – A kutya miatt egyből nyitottabbak lesznek, és feltűnés nélkül tudok információt gyűjteni. Hiszen a mi szakmánkban az észrevétlenség a legfontosabb – mosolyog. – Egy feladat mindig adatgyűjtéssel, címek beszerzésével és kielemzéssel kezdődik. Feltérképezzük részletesen a célszemély mindennapjait. Hol dolgozik, hová jár szabadidejében, melyik boltban vásárol, hol laknak a rokonai.
Ha a megrendelő vagy a helyzet úgy kívánja, a magánnyomozók napokig is követnek valakit. – Ilyenkor kollégákkal többen, váltott autóval a megfigyelt személy sarkában vagyunk, rádión kommunikálunk egymással – mondja Katalin. – Az egyik legemlékezetesebb munkánk egy gyerekrablási ügy volt. Amerikában az apának ítélte a bíróság a gyereket, de az anya nem vitte vissza Magyarországról. Hetekig figyeltük őket, és a megfelelő pillanatban lecsapott a rendőrség – teszi hozzá Katalin.
