A 18 éves Ashley Hyde ijesztő híreket kapott szemorvosától, miután irritáció miatt felkereste a doktort. A vizsgálatot követően a szakember közölte a lánnyal a félelmetes diagnózist: egy féreg költözött a szemébe, ami szép lassan felfalja a retináját és ha nem kezdik meg a kezelést azonnal, megvakulhat.
Mint kiderült, Hyde nem foglalkozott eleget azzal, hogy rendszeresen tisztítsa és cserélje kontaktlencséjét, ez okozhatta, hogy a lencsén megjelent a parazita, ami hamar a szó szoros értelmében – beette magát a lány szemébe – írja a Daily Mail.
Hyde-nak ezt követően hónapokon keresztül kellett rendszeresen szemészhez járnia, hogy a fertőzést, és a féreg által okozott kárt az orvosok rendbe hozhassák. A beavatkozások során a doktoroknak egyszer egy vékony tűvel a lány szemébe kellett fúrniuk, hogy kitisztítsák a szemgolyót.
A lány orvosa riportereknek elmondta, nap mint nap találkoznak a tinédzseréhez hasonló esettel.
- Az emberek nem figyelnek eléggé a kontaktlencséjük tisztán tartására. Nem gondolnak bele, emiatt akár meg is vakulhatnak. Ashleynek óriási szerencséje volt, hogy még időben elkezdtük a kezelését – mondta az orvos.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.