Négyéves korában rabolták el a kislányt a kert végéből Kolumbiában. Az emberrablóknak aztán menekülniük kellett, és őt magára hagyták a dzsungelben. Majmok fogadták be, öt évig élt közöttük.
Könyvben meséli el elképesztő történetét Marina Chapman, aki ma már hétköznapi háziasszonyként él Yorkshire-ben.
Mintha a Dzsungel könyve kelne életre vagy egy Tarzan-történet vált volna valóra: a Kolumbiában elrabolt, majd a sűrű esőerdő közepén magára hagyott négyéves kislány csak annak köszönhette az életét, hogy egy csuklyásmajom csapat befogadta.
Miután a gyerek az első éjszakáját halálra rémülve, egyedül eltöltötte a dzsungelben, másnap arra ébredt, hogy vagy harminc majom veszi körül, akik kíváncsian vizsgálgatják.
Először nagyon félt tőlük, de mivel nagyon éhes volt, utánozni kezdte őket: megkóstolta ugyanazokat a gyümölcsöket és terméseket, amit az állatok ettek. A majmok nem bántották, ő pedig estéként egyre megnyugtatóbbnak érezte, hogy hallja a hangjukat.
Megtanult tőlük fára mászni, és hamarosan már ő is a fák lombjában lakott velük, bár éjszakánként nem az ágon, hanem egy odvas fatörzsben aludt. Szép lassan a majomcsapat lett a családja.
Eleinte csak önmaga szórakoztatására kezdte utánozni a csuklyásmajmok „beszédét”, ám hamarosan rájött, hogy a furcsa visító hangokkal képes kommunikálni velük.
A majmok még a gyomorrontásból is kigyógyították: elvezették egy gyógyhatású iszapos folyóhoz, aminek a vize valóban segített a görcsein. Öt évig úgy élt velük, mintha egy lenne közülük, amíg végül emberek rá nem találtak.
Sokan kételkednek a sztori igazában, mivel a nő csak ötven évvel később állt vele elő, de szakértők szerint semmi nem utal arra, hogy csak kitalálta volna a történetét, amelyhez hasonlóra már többször is akadt példa korábban. Tíz éve például egy kétéves nigériai kisfiút találtak, aki egy ideje a majmokkal élt.
