Cukiság: gyerekek idomítják a kisoroszlánt

kisoroszlán
PUBLIKÁLÁS: 2013. március 30. 09:30
Míg a legtöbb gyerek kutyáért vagy macskáért könyörög, addig a West-Smith családban ilyen kérés fel sem merül. Ami nem is csoda, hiszen a cirkuszos família vadállatokkal osztja meg életterét.
Bors

Családi vállalkozásnak számít az ausztráliai Stardust Cirkusz, ahol az állatok együtt élnek a famíliával.

– A többi gyerek ilyet csak állatkertben lát, de nekünk van otthon majmunk, pónink, lovaink és több oroszlán is – sorolta az újságíróknak a három­éves Braxton, akinek a kedvence Zimbi, az afrikai kis oroszlán.

A West-Smith család jutalmazási rendszerrel trenírozza az állatokat, akiket a honlapjuk szerint családtagként kezelnek. Ezt persze nem is kell nagyon bizonygatni, hiszen például Zimbi együtt szokott reggelizni és játszani a család két gyermekével, majd este a lakóko­csiban a saját foteljében pihenhet.

– Ha felnövök, kecskéket fogok tanítani, és olyan leszek, mint apa – büszkélkedett Braxton.

Igaz, a cirkuszos dinasztia távoli jövője kérdéses, hiszen az ausztráliai állatvédő szervezetek már többször is kifejtették, hogy nem értenek egyet a vadállatok háziállattá szelídítésével.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.