Testőre órákra magára hagyta Berezovszkijt, derült ki a vallomásokból.
Az őrző-védő ügyes-bajos dolgait intézte a városban, és amikor visszaért a Londonhoz közeli lakásba, észrevette, hogy több nem fogadott hívás volt a milliárdos mobilján. Mivel hiába szólongatta munkaadóját, a testőr végül betörte a fürdőszobaajtót, ahol a földön fekve holtan találta a 67 éves férfit.
A vizsgálatok szerint akasztás okozta a halálát, és első ránézésre semmi nem utalt idegenkezűségre, írja a Daily Mail.
Barátai azonban biztosak benne, hogy Berezovszkijt megfojtották. „Egy sál volt mellette, és fojtogatás nyomai látszottak a nyakán. Kizárt, hogy öngyilkos lett, egyszerűen nem volt az a fajta” - állítja egyikük. Búcsúlevelet mindenesetre nem találtak.
Egyesek szerint Putyin ölette meg a milliárdost, amiért az szembefordult vele.
Mások szerint éppen ellenkezőleg, az angol titkosszolgálat tette el láb alól, mert túl sokat tudott a nyugat Putyin megdöntésére irányuló erőfeszítéseiről, és a információkat el akarta adni az oroszoknak. A nyomozás még folyik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.