Uniós milliárdokat tüntettünk el

szelektív
PUBLIKÁLÁS: 2013. február 17. 10:00
Eltűnt a hulladék kezelésére szánt uniós pénzek nem lebecsülendő része – állapították meg az EU számvizsgálói: 3300 milliárd forintnyi ­eurót tapsoltak el a tagországok.
M. G.

Megdöbbentő eredményeket hozott annak vizsgálata, hogy milyen hatékonysággal használták fel az ezredforduló óta a strukturális alapokból hulladékkezelésre adott 11 milliárd eurónyi pénzt. Finoman fogalmazva, a vizsgálat szerint a meghatározott uniós direktívákat kiegészítő intézkedéseket nem alkalmazták kellő hatékonysággal a tagországok.

Súlyos milliárdok tűntek el az unió által támogatott látszatintézkedések, hangzatos programok felszínes megvalósítása révén. A jelentés szerint – sokan úgy vélik, nem meglepő módon – ebben elsősorban az új tagállamok, a románok és a bolgárok „jeleskedtek”. Esetükben körülbelül két és fél milliárd eurónyi támogatott beruházásból nem lett semmi, a pénz viszont eltűnt. Körülbelül hárommilliárd eurónyi támogatásnak veszett nyoma Csehországban, Szlovákiában és Lengyelországban.

Nem dicsérnek Brüsszelben minket sem. Igaz, a fent említett párost meg sem közelítjük, de forintban kifejezve körülbelül ötmilliárdot tesz ki az az összeg, ami eltűnt, holott abból a tökéletesen működő szelektív hulladékgyűjtés alapjait már meg kellett volna teremtenünk. Magyarország esetében elsősorban azt róják fel az uniós környezetvédők, hogy gyűjtőszigetek és hulladékudvarok vannak ugyan, de kihasználtságuk meg sem közelíti a nyugati átlagot.

Mindamellett nagy a lemaradásunk a társasházi szelektív hulladékgyűjtés tekintetében is. Jórészt uniós támogatásból több éve ott állnak ugyan a folyosókon a gyűjtőkukák, ám legtöbb helyen „dísznek”. Ennek csak részben az emberi hozzáállás az oka. A jelentés szerint ugyanis a magyar szelektív gyűjtőkultúra terjedését olyan bosszantó mulasztások is gátolják, hogy nyáron például az üveges kukák környékét ­rova­rok milliói lepik el az alkoholos- és üdítősflaskákban erjedő maradék bűzére gyülekezve. Gyakoribb szállítással ez kezelhető lenne.

„Tény, hogy a hulladékkal kapcsolatos intézkedések hatását eddig nem mérték kellő alapossággal, következésképp nem megfelelő minőségű adatokat szolgáltattak a folyósított pénzek felhasználásáról sem. A jövőben ilyen munkára nem lesz pénz. Már az idei év végére a tagországoknak immár ­különleges hulladékmegelőzési programokat kell kidolgozniuk” – írta az euractiv.com.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.