Egy éve jött világra az a gyermek, akinek a neme a mai napig nem tisztázott, ugyanis nemi szervek nélkül született - írja a Manna.ro. Néhány héttel a gyerek világra jövetele után elvégeztek egy hormonvizsgálatot, melynek eredményeképp kiderült, inkább a női hormonok vannak túlsúlyban a gyerek szervezetében, ezért a család Alexának nevezte el utódját.
Mint kiderült, lehet még belőle Alex is, az orvosok figyelmeztették az elkeseredett szülőket, hogy a serdülőkor során megfordulhat a hormonok aránya, és férfivá is cseperedhet a lányuk.
A kislány a vele született rendellenesség miatt egyéb egészségügyi gondokkal is küzd. Nem tudja visszatartani a vizeletét,gyakran szenved vesemedence-gyulladástól, és lázasodik be. Az édesanya reménykedik, hogy legalább a húgyúti vezetékeket rendbe tudják hozni egy műtétet követően. A családnak ugyanis rosszak az anyagi körülményei.
Csak az apa tud dolgozni, és ő is külföldön tartózkodik. Moszkvában el tudnák végeztetni az operációt, de az ehhez szükséges 20 ezer dollárt nem tudják előteremteni saját erőből. A ritka betegség gyakran végzetes.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.