Miklós gondolkodás nélkül kimentette szomszédját

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2013. február 14. 10:00
Gondolkodás nélkül vetette magát a sűrű füstbe Békés Miklós, hogy kihozza az égő lakásból idős szomszédját. A háromgyermekes édesapa és a szomszédasszony is épségben vészelte át a tüzet.
Sütő Dániel

Vacsorához készülődött kedd este a fővárosi, Ilka utcai lakásában Békés Miklós a családjával, amikor erős füstszag csapta meg az orrát. De nem az étek égett oda, mint kiderült, hanem az első emeleten keletkezett tűz.

– Régi körfolyosós társasházban lakunk. Kiszaladtam, és láttam, hogy a felettünk lévő emelet egyik lakásából ömlik a füst, ahonnét épp akkor lépett ki az ott lakó Magdi néni – idézte fel a történteket Békés Miklós a Borsnak. – Beszaladtam a fejlámpámért és egy poroltóért. Mire fölértem, két másik szomszéd várt az ajtóban egy-egy vödör vízzel, de a nénit sehol sem láttam. Azt mondták, visszament a személyi igazolványáért, amit másfél hónapja kapott kézhez.

- Felkapcsoltam a lámpát, s megindultam a lakás belseje felé. Olyan sűrűn kavargott már a fojtogató füst, hogyfél méterre is alig láttam. Tapogatózva haladtam lépésről lépésre, s közben szólongattam Magdi nénit, aki válaszolt is, hogy Itt vagyok, itt vagyok! Csak épp azt nem tudtam, hol is van az az „itt” – mondta Miklós.

Tapogatózva haladt, és egyszer csak épp az asszony kezét fogta meg. Gyorsan visszaindult vele a levegőre. A tűzoltók öt perc alatt kiértek, és megfékezték a tüzet, Magdi nénit pedig a mentők ellátták a helyszínen. Enyhe füstmérgezéssel megúszta a lakástüzet.

– Akkor nem gondolkodtam egy pillanatig sem, csak az járt a fejemben, hogy Magdi néni nagy bajban van. Másnap fogtam csak fel, milyen veszélyben voltunk mindketten. Fel kell nevelnem a három gyermekemet, a legkisebb még csak két hónapos – mondta. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.