Kiderült, mire költ Orbán saját zsebből

pénz
PUBLIKÁLÁS: 2013. február 20. 09:00
Nem sok mindenre kell áldozniuk a kormányfőknek saját pénzükből hétközben, a munkanapjaikon. A szolgálati autó, az ebéd, a kávé biztosított. Van azonban olyan dolog, amit maguk vesznek: a kefirt, az újságot és a cigit. Orbán nem hord magánál pénzt, Bajnai inkább bankkártyával fizetett.
Bors

Orbán Viktor kedden reggel egy Nemzeti Sportot (165 Ft), illetve egy kefirt (79 Ft) vett a közértben. Ebédre gy belvárosi étterembe ment. Mindhárom tételt készpénzben fizette - Ez egy tipikusnak tekinthető nap, máskor is nagyjából hasonló dolgokra költök - mondta a Bors megkeresésére a miniszterelnök.

Régebben azonban nem mindig volt így. Lapunk munkatársai 2006 márciusában fogadtak az akkor ellenzékben lévő Orbánnal, a Benfica-Barcelona meccsre. A tét 1000 forint volt, ám kiderült: a pártelnök nem hord magánál pénzt. Az ezrest asszisztensétől kérte el. (A meccs egyébként döntetlen lett, a fogadást megnyerte.)

Barack Obama csak a sajtó jelenlétében fizet maga egy-egy árucikkért, egyéb vásárlásait a testőrei intézik. Az amerikai Globe magazin kimutatása szerint a leggyakrabban kampányidőszakban és többnyire szülőhelyén, Hawaiin veszi elő a pénztárcáját. Általában fagyit szokott venni a családjának, másodsorban hamburgerre és strandbelépőre költ. Ügyel arra, hogy mindig kis címletű bankjegyekkel a kezében fényképezzék le.

Fagylalttal fotózkodott többször Gyurcsány Ferenc is, akiről a 2006-os kampány során Gödöllőn, Szegeden és Budapesten készült hivatalos kép, két tölcséres édességgel a kezében, de villogott piacon is, vásárlás közben.

Az őt követő kormányfő, Bajnai Gordon számos dolgot, így a hivatalos eseményeken kívüli étkezéseit is maga fizette, napi körülbelül 1500 forintért. Legtöbbször bankkártyát használt, csak néhány ezer forint készpénzt tartott magánál. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.