Kedélyes, jókötésű férfi fogad a balatoni kertváros villájának földszintjén: ez Korponyi János masszőr rendelője. Az ablakon műanyag gerinccsigolyák, a falon Jézus és reikimesterek képe. Hasmánt fölfekszem az ágyra, lássuk, mit kezd a derékfájásommal! Erős kezét érzem a bordáimon, hallom, ahogy recsegnek a porcikáim, csillagokat látok a fájdalomtól. Hirtelen elenged, a lábamhoz ballag, s közben cseveg.
– 1992-ben Hódmezővásárhelyen találkoztam egy reikimesterrel. Időutazásra vitt a múltamba, ahol orvosként láttam magam. Megtanított, hogyan kell a szeretet energiájával dolgozni – közben olyan helyzetbe hozza a lábam, amilyenbe magától sosem kerülne, és nagy szeretettel roppant rajta egyet.
– Jártam táltosiskolába is, ahol kitanultam a csontkovács mesterséget, már az első óra után emlékezett a kezem, hogyan kell ezt csinálni – magyarázza. Magyarországon csontkovács csak orvos lehet, nem is hirdeti magát így. Orvosi masszőr oklevelet szerzett, azzal már vígan rendelhet. – A neves plasztikai sebész, Seffer András javasolta ezt, miután nálam nyerte vissza a munkaképességét – folytatja, amíg a másik lábamat is kezelésbe veszi. – Sok doki küldi hozzám a páciensét.
Aztán híres betegeiről mesél, miközben oldalra fektet, és ellentétes irányba húzza a vállamat és a csípőmet. Külföldiek is felkeresik. – Egy holland hölgy Siófokon nyaralt. Hat éve küzdött fejfájással egy esés miatt. Miután nálam járt, eldobta a fájdalomcsillapítóit. Kivitt magával a cégéhez, tizenöt munkatársát hoztam rendbe.
Készen vagyok. Keresem a derékfájásom, de nem találom. Este és másnap még mindig jól vagyok. Úgy látszik, János tényleg tud valamit.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.