Ki gondolta volna a visszahúzódó, szülei lakásából szinte ki sem mozduló K. Gáborról, hogy internetezésre berendezett szobája félhomályából egy halálos gépezetet irányít? A kis Vas megyei község, Pecöl lakói megdöbbentek, amikor múlt pénteken K.-ék háza előtt leparkolt egy rendőrautó, Gábort pedig bilincsben vitték el a zsaruk.
Együtt a túlvilágra
K. Gábort egyelőre két idei öngyilkossággal kapcsolatban gyanúsítja a rendőrség, a Bors információi szerint azonban egy 2011-es esettel is összefüggésbe hozták. Akkor az Eleken élő G. Zsanett és a budaörsi R. Katalin végzett magával Kati lakása közelében: bezárkóztak egy kocsiba, és belélegezték az utastérben fejlesztett halálos klórgázt.
Kiderült, hogy a két lány korábban nem ismerte egymást, az interneten szövetkeztek az öngyilkosságra. Már akkor is felmerült, hogy egy férfi konkrét tanácsokkal látta el őket. Idén január 20-án Újpesten követett el közös öngyilkosságot B. Barbara és P. Balázs, őket sem lehetett megmenteni.
Egy hete pedig Kispesten R. Mária és H. Alexandra szövetkezett a halálra, de miután rosszul lettek, egyikük meggondolta magát, és mentőt hívott. A tűzoltók hozták ki őket a lakásból, az utolsó pillanatban avatkoztak közbe.
Fél tucat jelentkező
Dr. Szokolai Zoltán alezredes, a BRFK életvédelmi osztályának vezetője tegnap közölte: K. Gábor ellen öngyilkosságban közreműködés miatt folytatnak eljárást, ezért legfeljebb ötéves börtönbüntetés szabható ki.
– A kispesti esetben a két lány öngyilkosságát a gyanúsított folyamatos internetes levelezéssel ösztönözte, sürgette, annak mielőbbi kivitelezésére rábírta, gyakorlati végrehajtásában tanácsokkal látta el, illetve segítséget nyújtott a módszer meghatározásával - mondta az alezredes. – Az eljárás során felmerült a gyanú arra vonatkozóan, hogy K. Gábor korábban hasonló módon közreműködhetett az újpesti kettős öngyilkosságban is.
- Feltérképeztük a gyanúsított internetes kapcsolatrendszerét, és további hat fiatalt találtunk, aki öngyilkosságot tervezett és folyamatosan levelezett a gyanúsítottal. Beszéltünk a szüleikkel, remélhetőleg sikerül eltéríteni gyermekeiket a szándékuktól.
Otthagyta az iskolát
K. Gábor csendes, zárkózott fiatal volt – tudta meg a Bors. A fiatalember néhány éve egyre furcsábban viselkedett, ezt az ismerősök azzal hozták összefüggésbe, hogy megromlott a kapcsolata a szüleivel. K. Gábor otthagyta a gépipari szakközépiskolát, és azt hazudta, hogy hererákban szenved. Egy ideje csak a számítógépének élt, éjjel-nappal a monitorra meredt, mintha a komputer adott volna számára menedéket a való világ elől.
Gábor 72 éves nagymamája, Rozália teljesen összetört. Sejtette, hogy az unokája beteg, de nem tudta, mi baja lehet. – A rendőrök ránk rontottak, nem mondtak semmit, csak azt kérdezték, hol van a Gábor. Az unokám nem tiltakozott, amikor elvitték, de mostanáig nem tudjuk, mit követett el, mivel gyanúsítják – sírta el magát a nagymama, aki megmutatta, honnan vitték el Gábor számítógépét a rendőrök.
A most 22 éves fiú életében szeretett nagyapja halála okozott nagy törést, a fiú fogta a kezét, amikor meghalt. Azóta iszonya van az emberektől. A ház körül azonban mindent megcsinált, még főzött is. Idénymunkákat végzett, fát, diót gyűjtött és a terményeket eladta. Minden fillért betett a takarékba. Időnként átjárt Ausztriába vasat gyűjteni.
Azt, hogy mit csinált a szobájában, még az édesapja sem tudta. – Engem kizárt a szobájából – temette kezébe az arcát a férfi. A nagymama csak utólag tulajdonított jelentőséget Gábor kérdéseinek: „Mama, Te meddig élsz? Mert követlek ám!” Gyakran panaszkodott fejfájásra, és bár korábban utálta, mostanában még az alváshoz is sapkát viselt.
Figyeljenek a szülők!
Bácskai Tünde őrnagy, a BRFK bűnmegelőzési osztályának helyettes vezetője a Borsnak úgy vélekedett: a fiatalokat nem lehet kivonni az internet hatásai alól. A szülők azonban megpróbálhatják nyomon követni, kivel tart gyermekük kapcsolatot a világhálón, másfelől tudatos internethasználóvá kell nevelniük őket.
Az őrnagy felhívta rá a figyelmet: ha egy szülő veszélyes internetes tartalomra vagy felhasználóra talál, akkor jelezhet a bejelentes@biztonsagosinternet.hu címen vagy a rendőrségen.
Irgalom nélkül
A Bors utolérte a budaörsi kettős öngyilkosság egyik áldozatának, G. Zsanettnak az édesanyját. – Valóban elfogták a rendőrök azt az embert? – hitetlenkedett az anya. – Hála Istennek! Igaz, a fájdalmamon ez mit sem csillapít, nem múlik el úgy nap, hogy ne gondolnék Zsanikámra. A lányom többször próbálkozott öngyilkossággal, az első kísérlete után kiderült, hogy az interneten egy fiatalember buzdította, tanácsokkal látta el őt.
Én írtam ennek a férfinak, és ő válaszolt. Nem tudtam kiigazodni rajta. Egyszer azt írta, hogy sajnálja a történteket, másszor viszont irgalom nélküli hangvételben azt, hogy a lányom problémájára csak ez a megoldás.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.