Brutális: Tibor összevarrta felesége száját

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2013. február 25. 09:00
Összevarrta felesége száját a hétvégén R. Tibor Budapesten, XXII. kerületi lakásukban. A pár között egy vita mérgesedett el annyira, hogy a férfi a kegyetlen lépésre szánta el magát.
Bors

A 27 éves férfi a Bors információja szerint abból élt, hogy férfiaknak árulta a testét. Ezt tette szóvá 45 éves neje, miután tudomására jutott. A férfi nem hallgatta tovább asszonykája perlekedését, és brutálisan bántalmazta. Tizenkét centiméter hosszú cérnával öltötte össze felesége száját, a nő ­életve­szélyes sérüléseket szenvedett.

Ezután a férj kihívta a rendőrséget és a mentőket. Azzal a mesével állt elő, hogy a támadás idején nem tartózkodott a lakásban, mert korábban ismeretlenek elrabolták, majd amikor kiszabadult és hazaért, rátalált sérült feleségére. Kihallgatásakor R. Tibor többször ellentmondásba keveredett. A Budapesti Rendőr-főkapitányság életvédelmis nyomozói emberölési kísérlet elkövetésével gyanúsították meg.

A házkutatás során a rendőrök megtalálták a bűncselekménynél használt cérnát és tűket. Az asszonyt a nyomozók egyelőre még nem tudták kihallgatni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.