A gondozókat is meglepte, amikor tegnap hajnalban elefántbébi született a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Angele vemhességéről tavaly nyár óta tudtak a szakemberek, de a bébit csak májusra várták. Úgy tűnik azonban, egy áprilisi romantikus éjszaka gyümölcse érett most be, az ázsiai elefántoknál ugyanis 21 hónap a vemhességi idő.
– A nagy örömbe vegyül némi aggodalom, ugyanis most dől el, hogy anyukája szoptatja-e a kis jövevényt – mondta el lapunknak Hanga Zoltán szóvivő. – Ha nem, akkor mesterségesen kell táplálnunk, de ez rontja a túlélési esélyeit.
Egyelőre csak az állatorvos és gondozói láthatták az elefántbébit. Még nem mérték meg, de a tapasztalt szemek úgy saccolják, 75 kilogrammot nyomhat, s 85 centiméter magas lehet. Eleven, virgonc, kíváncsian szemléli a világot, míg anyukája óvó tekintete kíséri őt. Az Elefántház egyelőre zárva van, akkor nyitják ki újból, ha a picit és mamáját már nem zavarják a kíváncsiskodók, várhatóan jövő héten.
Világutazó ormányos család
Az elefántbébi szülei egy európai tenyészprogram keretében érkeztek Budapestre. Assam, az apa 2000. október 7-én született a Chesteri Állatkertben. 2004. augusztus 18-án a belgiumi Ieperbe költözött, majd 2009 októberében került Budapestre. A most 12 éves nőstény, Angele 2010. szeptember 30-án érkezett a franciaországi La Palmyre-ból.
Legutóbb 1961-ben született ázsiai elefánt Budapesten. A világ mintegy százötven állatkertjében valamivel több mint hatszáz ázsiai elefántot tartanak. A szaporulat nem gyakori, tavaly csak a berlini Tierparkba érkezett borjú.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.