23 évvel később kárpótolták a felesleges műtét miatt

orvosok
PUBLIKÁLÁS: 2013. február 04. 20:00
Egy kétéves indiai kisfiút jobb oldali lágyéksérve miatt kellett volna megműtenie az orvosoknak. Meg is tették, csakhogy a bal oldalon nyitották fel. Nem sokkal később azt hazudták a szülőknek, újra meg kell műteni, mert a másik oldalon is ki kiszakadt a lágyékánál a hasfala.
Bors

Újdelhiben 23 évvel ezelőtt feleslegesen műtöttek meg egy akkor kétéves kisfiút, és most úgy döntött a bíróság: 100 ezer rupiát - 405 ezer forint - kell fizetnie kártérítésként a kórháznak az idő közben felnőtt gyermeknek és a családnak. Első fokon - 2007-ben - még visszautasította a bíróság a keresetüket.

A kisfiút a szülei azért vitték kórházba, mert jobb oldalt kidudorodott a lágyéka. Az orvosok megállapították: lágyéksérve van, amit műteni kell. Az operáció után kiderült, rossz helyen nyitották fel a testet, ugyanis bal oldalon vágták fel a gyereket. Az elsőfokú ítélet szerint a kórház nem hibázott, ugyanis kétoldali sérve volt a kicsinek, de ez csak a műtőasztalon derült ki - írja a Time of India.

Az orvosok arra kérték a szülőket, egy hónappal később hozzák vissza a gyereket, hogy a másik oldalon is bevarrhassák a hasfalát. Korábban szó sem volt arról, hogy a kisfiúnak kétoldali sérve van, és a leletei sem igazolták az orvosok magyarázatát, ezért indított pert a család.

2013 februárjában sikerült pontot tenni az ügyre: ugyanis most mondta ki a bíróság: az orvosok hibáztak. Egyébként Indiában maga a csoda ez az ítélet, hiszen nem gyakran vannak műhibaperek, és ebből kifolyólag ritkán nyernek a páciensek.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.