Veszélyesek a fémkereskedő klán tagjai

őrizet
PUBLIKÁLÁS: 2013. január 11. 10:00
Nő is van a hétfőn elfogott és szerdán letartóztatott fémkereskedő társaság tagjai között – tudta meg a Bors. A maffiózóknak kijáró biztonsági intézkedések a szökés veszélyére utalnak.
Munkatársunktól

Mára ígért részletes tájékoztatást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a tizennégy letartóztatott színesfém-kereskedő ügyében. A gyanúsítottakat szerda este különleges óvintézkedések közepette vitték el a Győri Városi Bíróság épületéből.

Kivált a banda fejére, a keresztapának tartott V. Róbertre ügyeltek nagyon, őt szem nem láthatta, amikor kihozták a bíróságról. Ebből arra lehet következtetni, hogy a ha­tóságok szökési kísérlettel vagy azzal számolnak, hogy a család szabadlábon lévő tagjai atrocitásra ragadtatják magukat.

A gyanúsítás szerint nemzetközi szinten több száz millió forintot zsákmányoló banda minden tagja előzetes letartóztatásba került egy hónapra, hogy megakadályozzák a szökésüket, elrejtőzésüket vagy az összebeszélésüket.

Valamennyi gyanúsítottat külön autóval szállították el a helyszínről, volt olyan közöttük, akit három csuklyás biztonsági ember kísért. A letartóztatottak nemhogy egymással, de az ügyvédjükön kívül senkivel, rokonukkal vagy hozzátartozóikkal sem beszélhettek.

– Mióta elvitték, nem szóltam a férjemhez, vissza akarom őt kapni – sírt a bíróság előtt az egyik férfi felesége. – Azt se tudom, jól van-e, mi történik vele, legalább a bejárati ajtón keresztül szeretnék vetni rá egy pillantást.

Erre azonban esélye sem volt. A letartóztatottak között egy nő is akadt: H. ­Ad­rienn. Azt egyelőre még nem tudni, ki a banda szökésben lévő tagja, de Győrszentivánon azt beszélik: Róbert egyik testvéréről van szó.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.