Legalább 245-en meghaltak egy kigyulladt diszkóban Brazília déli részén, Santa Maria városában (Brazília) gyulladt ki egy szórakozóhely.
A BBC értesülései szerint a Kiss nevű night club egyik fellépőjének pirotechnikai eszközei okozták a balesetet, úgy tudni, a szigetelés kapott lángra.
A brazil Globo TV beszámolója szerint egyelőre nem lehet pontosan megmondani, hány ember vesztette életét, még tart a helyszín átvizsgálása, és az áldozatok mentése.
- Az első sorban álltunk és láttuk, hogy lángol a mennyezet. A nővérem elkapott és kirángatott a helyről. Rettenetesen kicsi volt az ajtó, az emberek meg tódultak - mesélte az egyik túlélő, a 23 éves Luana Santos Silva. Nővére, Alina hozzátette, nagy szerencséjük volt, mert a füst terjedése előtt ki tudtak menekülni. Egy másik túlélő, a szintén 23 éves Ezekiel Corte Real többeknek segített kijutni.
- Csak azért éltem túl, mert erős vagyok... - tette hozzá a fiatal hős.
A klub kétezer ember befogadására képes, szombat este lévén valószínűleg teltház volt, de az előzetes becslések szerint 300-500 vendég volt a helyen.
Guido de Melo, a tűzoltók parancsnoka szerint rontott a helyzeten, hogy a bulizók pánikba estek, és egymáson tapostak.
- Soha nem láttam még ilyet...ennyi fiatal áldozat...! - mondta az egyik tűzoltó.
Dilma Rousseff elnök a hír hallatán megszakította chilei körútját és azonnal hazautazott Brazíliába.
A Daily Mail emlékeztet: az elmúlt 10 évben több, hasonló tragédia történt a világon: 2004-ben 194-en vesztették életüket egy túlzsúfolt argentin diszkóban, Oroszországot pedig egy 2009. decemberében történt baleset rázta meg (a műanyag mennyezet kapott lángra, akkor 152-en vesztették életüket), Kínában pedig 2000 decemberében 309-en haltak meg, hasonló körülmények között.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.