Soha nem lesz béke utas és ellenőr között

BKV
PUBLIKÁLÁS: 2013. január 18. 08:00
A kék sarokban az ellenőrök, a piros sarokban az utasok: megnyerheti-e valaha valaki az évtizedes csatát? Budapesten utasra, Szegeden ellenőrre támadtak. A szembenálló felek szerint soha nem lesz béke.
Huszti Zoltán, Sütő Dániel

Fogukat fenik az ellenőrök, lábukat edzik a bliccelő utasok – úgy látszik, soha nem ér véget a több évtizede dúló állóháború utas és ellenőr között a tömegközlekedési járatokon. Az utasok szerint ennek az az oka, hogy sok az agresszív jegyellenőr. A kallerek viszont azt mondják, rengeteg a bliccelő, akik agresszívek.

Legutóbb tegnap támadtak ellenőrre: Szegeden egy 21 éves férfi a villamoson a barátja bérletét mutatta föl a közegnek. Mikor az ellenőr elkezdte kitölteni a büntetést, a fiatal azonnal fellökte, majd elszökött – pechére később elfogták. Kedden Budapesten, a Batthyány térnél egy férfira támadtak ismeretlenek: az első hírek arról szóltak, hogy a HÉV biztonsági emberei voltak, akik előtte az utast felkísérték a mozgólépcső tetejére, ahol már nem látják őket a kamerák.

– Az említett esetben egyetlen BKK-alkalmazott sem volt érintett, sem jegyellenőr, sem beléptetést végző biztonsági őr – szögezték le megkeresésünkre a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Sajtókommunikációs Irodáján tegnap, hozzátéve: ezért nem adnak engedélyt lapunknak interjúkészítésre egy jegyellenőrrel sem, akivel általánosságban szerettünk volna beszélni az utas–ellenőr viszály múltjáról és ­ki­látásairól. Ugyanakkor a Bors megszólaltatott egy ellenőrt, de arcát és nevét nem hozzuk nyilvánosságra.

– Kibékíthetetlen az ellentét – jelentette ki a karszalagos. – Nekem jogom és feladatom elkérni a jegyét, bérletét még attól is, aki úgy gondolja, hogy a tömegközlekedés ingyenes szolgáltatás. Emiatt verekedésben is volt részem – mesélte a kékruhás, akinek becslése szerint egy nyolcórás műszak alatt akár harmincöt zűrös esetbe is belekeveredhet.

– Volt olyan, hogy valaki az ablakon mászott ki előlem, és én húztam vissza, nehogy összetörje magát. Pedig kedves voltam, amikor elkértem a jegyét. Igyekszem leszállítással megoldani az ilyen eseteket. Ha ez nem sikerül, akkor kérek igazolványt, és ha nem adja oda, akkor rendőri intézkedést – folytatta a hivatásos jegyellenőr.

Tény: a legtöbb konfliktus utas és ellenőr között általában a potyázásból indul ki. De azt a BKK is elismerte, hogy voltak már ezzel ellentétes eseteik. Tavaly októberben a BKK egyik ellenőre egy fiatal nőt bántalmazott a KÖKI Terminálnál, amit az egyik utas a telefonjával rögzített, majd a felvételt eljuttatta a televízióknak.

– A BKK egyetlen olyan jegyellenőrt sem véd meg, aki az utasokkal szemben erőszakosan lép fel, de azt sem engedhetjük, hogy az ellenőreink fellépése és a jegyvásárlás alól kitalált történetekkel lehessen kibújni – írta a BKK. Kiemelték: sok esetben a potyázó utasok úgy kívánnak nyomást gyakorolni az ellenőrökre, hogy azonosító számukra hivatkozva különböző valótlan történeteket írnak internetes blogokra és közösségi portálokra. S most már egyre gyakoribb jelenség
a vidéki nagyvárosokban is a támadó jellegű fellépés az ellenőrökkel szemben.

A legutolsó, szegedi atrocitás kapcsán megkerestük a Szegedi Közlekedési Kft.-t is, de az igazgató egész napos távolléte miatt nem tudtak válaszolni kérdéseinkre. A Miskolc Városi Közlekedési Zrt.-től is várjuk a visszahívást. A DKV Debreceni Közlekedési Zrt.-nél azonban készséggel válaszoltak.

– Társaságunknál szerencsére nem gyakori az utasok és az ellenőrök közötti atrocitás. Tavaly­előtt egy, míg 2012-ben két alkalommal fordult elő erőszakos eset, de mindegyik helyzetben a bliccelő utas követte el a kihágást – tudtuk meg Csohány Andreától, a DKV Debreceni Közlekedési Zrt. kommunikációs előadójától.
A Debreceni Közlekedési Zrt.-nél ezért folyamatosan hely­-zet-, konfliktus- és stresszkezelési módokkal kapcsolatos tréningen is részt vesznek az ellenőrök.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.