A választási regisztráció bukásáról és Orbán vereségéről ír a külföldi lapok többsége. Az osztrák, a német és a svájci sajtó az Alkotmánybíróság (AB) pénteki döntését elemzi. Megállapítják: a kormány elszenvedte első, nagyobb vereségét.
A regisztráció alkotmánybírósági vizsgálatát kezdeményezô Áder János államfőről pedig úgy vélekednek: bebizonyította, hogy nem Orbán bábja.
- Az ARD német közszolgálati társaság hírportálján olvasható cikk így indul: Orbán miniszterelnök veresége – az Alkotmánybíróság megbuktatja a választójogi reformot. A cikk szerint az AB döntése Orbán számára jelentős vereség, az ellenzék számára pedig jelképes győzelem. A kormány első ízben törődött bele, hogy vereséget szenvedett – olvasható a portálon.
- A Der Standard című liberális osztrák napilap szerint az AB ítélete az eddigi legsúlyosabb vereség, amelyet hatalomra lépése óta el kellett könyvelnie Orbán Viktornak.
- A Die Presse című konzervatív lap szerint Áder Jánosnak sikerült kifognia a szelet mindazoknak a vitorlájából, akik hivatalba lépésekor azt állították, ugyanúgy „Orbán bábja” lesz, mint elődje volt.
- A svájci Neue Zürcher Zeitung szerint a döntés pofon a kormány számára, mert „a 15 alkotmánybíró több mint fele a Fideszből jön, vagy legalábbis közel áll a kormánypárthoz”. (A lap nem tér ki arra, hogy az újonnan hivatalba lépő bírák a regisztráció mellett foglaltak állást.)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.