Jozef Rohác vallomást tett a bujkálóról

Jozef Rohac
PUBLIKÁLÁS: 2013. január 07. 09:00
Vallomásában az ügy szökésben lévő gyanúsítottjáról, Jozef Hamaláról is beszélt a Fenyő János meggyilkolásával gyanúsított Jozef Rohác. Szerinte volt olyan ruhája, ami az ismerőséhez kerülhetett – értesült a Bors megbízható forrásból.
P. Gál Judit

Rohác azután vált a Fenyő-ügy gyanúsítottjává, hogy a gyilkosság helyszínének közelében, egy kapualjban – ahová a tettes futott a merénylet után – ruhákat találtak, azokon pedig a férfi DNS-ét.

Megtudtuk: Rohác bevallotta, hogy ismerte a szökésben lévő másik gyanúsítottat, Hamalát, de tagadta, hogy a Fenyő-gyilkossághoz köze volna. Állítja: tanúkkal tudja bizonyítani, hogy a merénylet napján Szlovákiában volt.

A Bors értesüléseit a férfi ügyvédje, Fülöp Tamás nem kommentálta. – Tény, hogy ügyfelem tett egy vallomást, de arról, hogy abban említett-e valakit név szerint, s ha igen, kit, nem nyilatkozom – közölte a védő.

Hozzátette: szerinte önmagában annak, hogy az ügyfele DNS-ét megtalálták Fenyő János gyilkosának ruháin, nincs döntő jelentősége.

– Ez csak közvetett bizonyíték, hiszen ezek a DNS-nyomok máskor, más módon is a ruhadarabokra kerülhettek. Alapvetően tehát azt kell bizonyítania a nyomozóhatóságnak, hogy az az ember húzta meg a ravaszt, akinek a DNS-ét megtalálták az említett ruhákon. Azt, hogy ez Rohác lett volna, cáfolják a szemtanúk vallomásai, akik olyan személyleírást adtak a tettesről, amely Rohácra egyáltalán nem illik.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.