Újra tarolnak a kilencvenes évek hiphopsztárjainak frizuranyírásai, melyek a korábbinál extrémebb módon és méretben tértek vissza. A meghökkentő hajfirkák Magyarországon is tarolnak.
– Crisan Carlótól, a hajgraffiti egyik legnagyobb profijától tanultam meg a fogásokat – meséli Eck Ibolya gödi mesterfodrász, aki kifejezetten élvezi az új módiban rejlő lehetőségeket és szabadságot. – A fiatalok többsége szabad kezet ad, így kedvemre „garázdálkodhatok” a fejükön. Egyre többen érdeklődnek, s eddig csak pozitív visszajelzést kaptam a munkáimra. Viselőik azt mondják, általuk önbizalmat és kellő figyelmet kapnak, s mivel nem örök díszítésről van szó, bátran bevállalják – meséli Ibolya, aki rutinjának köszönhetően 30-60 perc alatt elkészít egy pár ezer forintos, egyedi remekművet.
– Várhatóan nyárra lesz igazi sláger a hajgraffiti, hiszen a nyári szünetben amúgy is jól jön a rövid frizura, és a tanárok sem piszkálják az embert a motívumok, feliratok miatt – vélekedik a mesterfodrász, aki a nonstop fodrászkodás és a szabadesés közbeni hajnyírás rekordjával is büszkélkedhet.
– Természetesen az új őrülethez is tervezek egy rekordkísérletet, de ennek részletei még kidolgozás alatt állnak.
Gellén Barnabás az elsők között vállalta be a hajgraffitit.
– Haverokkal voltam Ibolyánál, nem kellett sok rábeszélés az új őrületre. A mesterfodrászra bíztam a mintát, míg kis poénkodás után úgy döntöttem, a fejem bal oldalára az egyik kedvenc filmem címét nyíratom. Anyukám nem lelkesedett, de az ismerőseimnek és a vagányabb csajoknak nagyon bejött az átváltozásom. Szerencsére otthonról dolgozom, így a munkámban sem okozott problémát az átalakítás.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.