Elhárulhat az akadály az őssejtkutatás elől

lombik
PUBLIKÁLÁS: 2013. január 09. 15:00
Visszautasította az embrionális őssejtkutatás finanszírozásának betiltását az amerikai Legfelsőbb Bíróság. Magyarországon viszont az alaptörvény nem teszi lehetővé a kutatást.
S. D.

Napirendre sem tűzte az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága azt a keresetet, amely kérte az embrionális őssejtkutatás finanszírozásának betiltását. Két amerikai kutató szerette volna elérni, hogy hagyják abba az ilyen kísérletezést.

A helyi törvények szerint tilos ugyan kutatási céllal emberi magzatokat létrehozni vagy embriókat elpusztítani kísérletek során, ám több kiskapu is lehetôvé teszi a kísérleteket.

Az Európai Unióban, így Magyarországon is más a helyzet. A magyar alaptörvény az EU-s jogszabályokhoz hasonlóan tiltja a klónozást és az embrionális őssejtkutatást.

– A lombikos megtermékenyítések során van lehetőség a magzati (úgynevezett préembrionális) őssejtek kinyerésére a petesejt megtermékenyítésétől számított 3-4. napon. Amerikában azt nehezményezték, hogy kifejezetten azért hoztak létre emberi magzatokat, hogy azokból az őssejteket kinyerve kutatásokat folytassanak – magyarázta lapunk kérdésére prof. dr. Czeizel Endre orvos-genetikus professzor. – Magyarországon törvénybe iktatták, hogy tilos embrionális eredetű ­ős­sejtekkel kísérletezni, csakis a köldökzsinórvérből kinyert sejtek felhasználhatók. Ennek az a hátránya, hogy mire a 9. hónapban megszületik a gyermek, az őssejtek eredeti tulajdonságuk töredékével rendelkeznek.

Dr. Czeizel Endre szerint az etikai aggályokat azonnal megszüntetheti, ha sikerül a 2012-es orvosi-élettani Nobel-díj tulajdonosainak felfedezését, a brit Sir John B. Gurdon és japán Jamanaka Sinja eredményeit patkányokról az emberekre átültetni.

– A tudósoknak sikerült felnőtt egyedek sejtjeit visszaalakítaniuk magzati őssejtté. Ha ezt elérnék az embereknél is, akkor már nem jelentene gondot, hogy préembrionális őssejteket használjanak ­kuta­tásokra, hiszen nem a ­lombi­kos megtermékenyítések során jutnának hozzá – mondta el ­Czeizel doktor.

Hozzátette: a köldökzsinórvérből kinyert őssejtek is remek lehetőségeket nyújtanak számos betegség gyógyítására, de Magyarországon nincsen államilag szervezett közösségi őssejtbank, ahol tárolnák és rendszereznék a kinyert mintákat. Az őssejtlevétel és -tárolás ma drága, de a professzor szerint megéri, mivel így jóval több lehetőség van az orvosok kezében, ha a gyermek valamilyen betegségben szenved. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.