Dobjaival hódít a 8 éves Patrik

tehetség
PUBLIKÁLÁS: 2013. január 28. 11:00
Japánban hét önálló koncertet adott, most Kínába hívják a nyolcéves debreceni Wesser Patrikot. Zenetanára szerint a kisfiú dobzseni. Ő lesz az áprilisi győri Nemzetközi Ütős Fesztivál legfiatalabb fellépője.
Bors

Még csak két éves volt Wesser Patrik, amikor a szülei felfigyeltek arra, hogy az asztalon dobol.

– Csak akkor érezte jól magát, amikor ment valami zene. A térdén, az asztalon, de akár egy fazékon is dobolt, méghozzá ütemre – mesélte a Borsnak Wesser László, a büszke édesapa.

– Akkor döntöttünk úgy a feleségemmel, hogy veszünk neki egy dobfelszerelést, és meglátjuk, mi lesz. Nem szántuk zenésznek, semmit nem erőltettünk, de láthatóan élvezte a zenét és a dobolást.

Két évvel később a szülők megkeresték Kovács János zenetanárt, aki azt mondta, hogy négy évtizede tanít, de ilyet még nem látott.

– A zene, az ütem Patriknak a zsigereiben van – állítja a zenetanár.

– Van, akit hónapokig kell oktatni arra, hogyan fogja a dobverőt, de ő egyből tudta. Míg más gyerekek játszanak, ő mindennap három-négy órát gyakorol, buzdítani nem kell. Már öt zenekar tagja. Felfigyeltek rá külföldön is, járt Lengyelországban, tavaly pedig hét önálló koncertet adott Japánban.

A Győri Nemzetközi Ütős Fesztiválon fő műsoridőben fog fellépni, délután a város főterén ad ízelítőt a tudá-sából a legfiatalabb résztvevőként. Kínába is meghívták már, és vannak európai felkérései. Tanulnia persze neki is kell. Elsőbe jár, és az iskola alkalmazkodik dobos időbeosztásához. Így is nagyon jó jegyei vannak. Patrik azonban akkor érzi elemében magát, ha forgathatja a dobverőit, a szó nem az ő kenyere. De mert faggatjuk, annyit mond:

– Én csak dobolni szeretek, és ha egy nap nem zenélhetek, akkor hiányzik nagyon.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.