Rossz szomszédság, török átok – legalábbis a mondás szerint. De vajon milyen a jó szomszédi viszony? Egyáltalán ismerik-e manapság az emberek azokat, akik mellettük élnek? Vagy a kapcsolat a köszönésben kimerül? A Bors ennek járt utána.
A felgyorsult élettempó, a bizalmatlanság mára odáig vezetett, hogy sokan azt sem tudják, kik a szomszédaik. Pedig a jó szomszédságnak számtalan előnye van.
Vajon min múlik, hogy ki mennyire ismeri és van jóban a mellette lakóval?
– Leginkább a személyiségen – mondja a Borsnak Kunos István. A viselkedéskutatással foglalkozó pszichológus szerint alapvetően a nyitott, barátságos emberek ápolnak jó kapcsolatot a szomszédokkal.
– Ma már inkább csak a kisebb településeken élőkre jellemző, hogy kölcsönösen érdeklődnek a másik iránt. Tudják, hogy a szomszéd mivel foglalkozik, mikor jár haza, volt-e nyaralni és sorolhatnám. Mindez azért lehetséges, mert a kisebb falvakban, községekben ritkán cserélődnek a lakók, és lehet, hogy már a mostani szomszéd nagymamája és a mi nagymamánk is szomszédok voltak. Így ezek az emberek könnyen megnyílnak a másik előtt. Ugyanez egy fővárosi lakótelepen élőkről már nem mondható el – mondja Kunos.
A 63 éves Szabó József szerencsés embernek mondja magát. Szomszédai az életét mentették meg. A konyhájában rosszul lett, órákig magatehetetlenül feküdt a hideg kövön. Meg is fagyhatott volna, ha a szomszédok nem találnak rá időben.
– Húsz éve lakom Dorogon, és a szomszédaimra mindig számíthattam. Mióta combnyaktörésem volt, rendszeresen átjönnek megnézni, jól vagyok-e, segítenek bevásárolni és hívhatom őket, ha szükségem van valamire – állítja Józsi bácsi.
Jól tudja: ha olyan közösségben élne, ahol nem figyelnek egymásra, már meghalt volna.
– Természetes, hogy figyelünk a másikra – teszi hozzá Szabó Károlyné Irén, az egyik szomszéd, aki megmentette az öregurat. – Az ablakon át vettük észre, hogy a földön fekszik a konyhában, hívtam a mentőket, a másik szomszédunk pedig bement érte a házba és felsegítette.
Józsi bácsit azóta már ki is engedték a kórházból, s a szomszédai ígérik, hogy ezentúl még jobban figyelnek rá.
A budapesti Kovács Istvánné több mint negyven éve lakik ugyanott.
– Mindenkiről tudom, hogy kicsoda. Kilenc lakás van a házban, és mindenki beszél mindenkivel, 1970-ben együtt építettük. Fiatalabb korunkban együtt szánkóztunk vagy szalonnát sütöttünk, de most is segítjük egymást. A szomszédomnak van hozzám is lakáskulcsa.
Egy Dunaújváros melletti településen él Kiss Péterné, negyvenkét éve.
– Mi mindent tudunk egymásról a szomszédaimmal. Vigyázunk a másik gyerekére, felírjuk az idegen autók rendszámát, kinézünk, ha ugat a szomszéd kutyája. Előfordul, hogy négy lakáskulcs is van nálam.
A debreceni Tusz Alexandra egy négyemeletes társasházban lakik. Minden szomszédjával jó kapcsolatban van.
– Bulizni nem járunk együtt, de szilveszterkor összejöttünk koccintani azokkal, akik itthon voltak. Ha például főzés közben jövök rá, hogy elfogyott a só, akkor nyugodt szívvel fordulhatok a mellettem élőkhöz, és ez fordítva is így van – mondja Alexandra.
Pápai Jenőné 1968-ban költözött be a férjével és kislányával egy kecskeméti sorházba. A mellettük lakó Mihályka Tiborral és feleségével azóta kiváló a kapcsolatuk. Névnapokon felköszöntik egymást.
A viselkedéskutató szakember arra a kérdésre, hogy egy nagyvárosban melyek azok a lakóövezetek ahol jobban odafigyelnek egymásra a szomszédok, annyit mondott: talán a családi házas területeken jellemző ez leginkább, a panelrengetegek pedig az ellenpéldák.
