Aktuális

Zseninek ismerték a newtowni mészárost

S. D., B. M.

Létrehozva: 2012.12.16.

A Borsnak egy Newtownban lakó magyar asszony beszélt az iskolai ámokfutóról, Adam Lanzáról. Az amerikai kisváros lakóit sokkolta a tragédia, és úgy gondolják: Adam azért ölt, mert nem tudta elviselni, hogy édesanyja tanítónőként másokkal is megosztja szeretetét

Soha nem lesz ugyanolyan az élet az amerikai Connecticut államban fekvő Newtown kisvárosban, amilyen edig volt. 

A húszéves Adam Lanza ottani idő szerint pénteken reggel legyilkolt 20 kisgyermeket és 6 dolgozót a Sandy Hook Általános Iskolában, majd maga ellen fordította a fegyverét.

Nem tűnt veszélyesnek

A Bors Sabla Máriától, egy tizenegy éve Newtownban élő magyar asszonytól kapott helyszíni információkat a borzalmas vérfürdőről.

– Nem tudunk észhez térni – mondta könnyeivel küszködve az asszony, akinek két fia egy iskolába járt a vérengzést elkövető Adam Lanzával. – Egy gimnáziumba jártak a fiaim a gyilkossal. Rendkívül zárkózott, ám nagyon okos fiúnak írták le. Kiváló érzéke volt a matematikához, igazi géniusznak tartották. De nagyon zárkózott, visszahúzódó fiú volt, aki nem igazán barátkozott senkivel. Azt viszont senki nem gondolta volna, hogy ilyesmire képes lenne – mesélte Mária, aki tegnap a helyi templomba ment, hogy együtt imádkozzon a városi közösség többi tagjával az áldozatokért és családjaikért.

Mária elmondta a Borsnak, mindenkit sokkoltak a történtek, azt viszont egyelőre ott sem tudják pontosan, hogy mely családokat érintett a vérengzés.

Katonai felszerelésben ölt

A pénteki hírek még arról szóltak, hogy Adam Lanza bátyja, Ryan követte el a tömegmészárlást. A könyvelő Ryan Lanza aznap éppen az íróasztalánál ült, amikor látta a híradásokat. A Facebookon kezdte el megvédeni magát. „Mindenki fogja be a pofáját, nem én voltam” – írta Ryan, akinek a neve azért merült fel, mert öccsénél az ő személyi okmányait találták meg. „Az öcsém volt. Azt hiszem, az anyám halott. Ó, Istenem” – írta később Ryan, amikor szembesült azzal, mi történt.

Bátyja szerint Adamnak személyiségzavara és enyhe autizmusa volt, egy másik családtagja szerint pedig egyértelműen nem volt jól. Adamot simerősei csendes, magánakvaló gyereknek ismerték. Szülei három évvel ezelőtt elváltak, édesapja újraházasodott. Az ámokfutónak összesen öt testvére van.

– Még mindig tart a helyszínelés, és várhatóan még legalább egy napot igénybe is fog venni a történtek pontos rekonstruálása és a helyszíni nyomok rögzítése –mondta J. Paul Vance főhadnagy, a Connecticut Állami Rendőrség szóvivője. Egy Glock és egy SIG Sauer pisztolyt találtak a helyszínen, egy Bushmaster puskát pedig a gyilkos kocsijának csomagtartójában: mind a három Adam Lanza édesanyjának a nevére volt bejegyezve. 

Vance főhadnagy kiemelte: Lanza fekete katonai ruhába és golyóálló mellénybe öltözve, fején maszkkal lépett az iskola bejáratához, aminek rendkívül fejlett biztonsági rendszere volt.

Anyjára volt féltékeny?

A Newtownban lakó Máriától megtudtuk, a városban számosan élnek olyanok, akik New Yorkban dolgoznak.

– Nagyon sokat fektettek az iskolai biztonsági rendszer kiépítésébe – mondta el a Borsnak. – Úgy tudom, Lanza átlőtte az iskola bejárati ajtajának üvegét, majd benyúlt és kinyitotta az ajtót. A bejárat melletti irodában éppen értekezletet tartott az iskola igazgatója, aki a lövés hallatára kiszaladt a folyosóra, mire a fiú rögtön agyonlőtte – csuklott el Mária hangja a telefonban.

Ezután Adam Lanza megölte az iskolai pszichológust és további négy felnőttet. Ezután ment be az elsős osztálytermekbe, elsőként abba az osztályba, ahol a saját édesanyja is tanított, és válogatás nélkül tüzelt mindenkire. Húsz kisgyermekkel végzett.

– Döbbenetes ez az egész. Főleg az, hogy a fiú feltehetően azért gyilkolt, hogy elégtételt vegyen anyján, amiért az más gyerekekkel is megosztotta a szeretetét – tette hozzá Mária. Elmondta: mindenki próbál segíteni a hozzátartozóknak, hogy átvészeljék a tragédia utóhatásait. Főleg lelki támaszra van szükség.

A helyszínre érkező tűzoltó-, mentő- és rendőregységek tagjainak is pszichológusok segítenek feldolgozni azt a mérhetetlen sokkot, amit a mészárlás helyszínén látottak okoztak. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194480_auto_resized.jpg
origo.hu

Rengeteg titkot őriznek a világ leghíresebb bunkerei - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27843_resized.jpg?avcount=1715059511
origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194593_auto_resized.png
hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17177611_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195160_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Két kiállítás és KO, a Honvéd nagy pofont kapott a Vasastól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27844_resized.jpg?avcount=1715059511
origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715059511
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715059511
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715059511
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?