Újévi fogadalmak: a többsége kudarcot vall

Horváth Éva
PUBLIKÁLÁS: 2012. december 31. 22:00
Szinte minden ember megfogad valamit az új évre, ám a többség képtelen betartani ígéretét. A Bors összeállításából kiderül: a fogadalmak főképp az egészséghez, a káros szenvedélyektől való szabaduláshoz kapcsolódnak, s némelyek példásan meg is valósítják elhatározásukat.
Hu-Zo

Új év, új élet – sokan tesznek olyan fogadalmakat, amelyek betartásához kitartás és nagy akarat­erő kell. A fogadalmak többsége ugyanis életmódváltással kapcsolatos, legtöbben a rendszeres testmozgásra, a helyes táplálkozásra, az alkohol, a cigaretta, a kávé elhagyására tesznek ígéretet. Fogadkozni könnyű, de miképp lehet betartani?

Edzeni kell saját akaraterőnket

Vass István pszichológus szerint az emberek 75-80 százaléka nem tartja be fogadalmait. Érdemes példát venni azokról, akik két év után is hûek fogadalmukhoz, róluk nyugodtan elmondható, hogy meg-valósították ígéretüket. Az ilyen emberekre négy dolog jellemző. Pozitívan gondolkodnak, megjutalmazzák önmagukat, elkerülik a visszahúzó – például dohányzó, italozó – barátokat, és fokozatosan érik el céljaikat, nem azonnali sikert várnak el maguktól.

A fogadalmat tevő személy jó, ha elfogadja, hogy a szokások megváltoztatása eleinte kényelmetlen. Ám az akaraterő edzhető, ha fokozatosan és tudatosan, a sikert átélve tesszük meg egyes lépéseinket, és fokozzuk a terhelést, éppúgy mint egy sporttevékenységnél. A legerősebb hatása annak lehet, ha hasonló fogadalmat tevő emberekkel alakítunk csoportot, legjobb, ha már sikeres, elôbbre tartó személy is van a csapatban.

Irány az edzőterem!

Feke Pál úgy gondolja, hogy a mostani szilveszter változást hoz az életében. – Harmincegy éves vagyok. Eddig soha semmilyen fogadalmat nem tettem, s mindent alárendeltem a színháznak és az egyéb munkáimnak. Most úgy érzem, hogy többet kell törődnöm magammal. Elhatároztam, hogy szilveszterkor fogadalmat teszek. Ennek lényege, hogy sokkal nagyobb hangsúlyt fektetek az egészséges étkezésre és a sportos életre. Fitneszterembe járok majd hetente többször – magyarázta Feke Pál.

Élete volt a tét

Egy brit édesanya, Cathrine Powell örökre megtartja emlékezetében a 2012-es évet. A korábban 120 kilós nő újévi fogadalma betartásával 50 kilót fogyott.
– A régi képeimet nézve ijesztő, hogy hagyhattam el magam annyira. A gyerekeimnek sem volt jó, állandóan fáradt voltam. Aztán odáig jutottam, hogy az egészségem, sőt az életem is veszélybe került – nyilatkozta Cathrine Powell.

A négygyermekes anyuka csatlakozott egy fogyókúrás klubhoz, és megváltoztatta életmód­ját: jókat eszik, de csak egészséges ételeket és módjával, és sokkal többet sportol.

– Bárki elhatározhatja magát újévkor, de a küzdelmet már kevesen csinálják végig. A fogyókúrás klubban támogatjuk egymást, és így sokkal könnyebb – tette hozzá Cathrine.

Utólag fogadkozik a szinésznô

Papadimitriu Athina színésznő ravasz módon tartja be magának tett ígéreteit, sajátos módszerével tulajdonképpen garantált a siker.
– Az én fogadalmaim nem köthetők nevezetes dátumokhoz, így a szilveszterhez sem. Mindent csak akkor fogadok meg, amikor elég erősnek érzem magam, hogy be is tudom tartani. Így volt ez a cigarettával is.

Csak akkor mondtam ki, hogy leszokom a dohányzásról, amikor már nem dohányoztam. Addig mindenkinek azt mondtam, amikor megkínált, hogy éppen most dobtam el, és nem azt, hogy leszokóban vagyok.

Horváth Évát eddig a munka akadályozta

Horváth Éva tavaly tett egy nagy fogadalmat, amit végül is nem tudott betartani. – A múlt év szilveszterén megfogadtam, hogy lefutom a maratoni távot. Aztán a sors úgy hozta, hogy két, hónapokig tartó műsor forgatására is megbízást kaptam, ami szellemileg és fizikailag is rendkívül kimerítő volt, így a futás elmaradt. Szilveszterkor ezért megint fogadalmat teszek, és most már nincs kibúvó. Ha törik, ha szakad, teljesítem ezt a kihívást.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.