Roxi már itthon gyógyul

Roxi
PUBLIKÁLÁS: 2012. december 27. 09:00
Magyarországon töltötte az ünnepeket Pocsai Roxána és családja. A kislányon sikerrel hajtottak végre élődonoros májtranszplantációt, és december 24-én hazajöhettek.
Sütő Dániel

Elérkezett a várva várt pillanat: két és fél hónapon át tartó németországi kezelése után végre hazajöhetett Magyarországra Roxi.

Az alig kétéves kislány úgy tudott családjával kiutazni Essenbe az élődonoros májátültetésre, hogy a Bors állta a kiutazáshoz szükséges 300 ezer forintot.

– Amióta Roxi megszületett, a kórházak falain kívül nagyon kevés időt töltött csak. Bár még hosszú út vár rá, amíg teljesen felépül, most már látni az út végét – meséli örömkönnyeivel küszködve Gabi, Roxi édesanyja, oldalán Tamással, a gyermek édesapjával.

A szülők és féltett gyermekük december 24-én reggel landolt a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, ahol a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat munkatársai már várták őket. Roxit a Semmelweis Egyetem klinikájára vitték, ahol szigorú felügyelet alatt tartják.

Mint megírtuk: a kislány az epeutak veleszületett elzáródásával jött világra. Először háromhetes korában műtötték meg. Szülei reménykedtek, hátha rendbe jön. De sajnos a helyzet nem javult, ezért Roxinak új májra lett szüksége.

Édesanyja májának a felét operálták be a kis testébe, amit apránként húztak össze, mivel túl nagy volt neki az új szerv.

– Évek óta minden napunk az aggódásról szól. Mikor sor került a transzplantációra, egyszerre örültem és gyötrődtem. Örültem, mert végre lehetőséget kaptunk arra, hogy a gyerekünk egészségesen nőjön fel, de aggódtam nagyon Gabiért és Roxiért. Leírhatatlanul nehéz volt, hogy semmit sem tudok tenni értük – emlékezett Tamás.

Roxira több hétnyi kezelés vár még, de az ünnepeket végre együtt tölthették régen látott szeret­teikkel. Mától ismét a kórház falai között várják, hogy a pici gyógyuljon. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.