Kisebb tömeg emlékezett tegnap Londonban Jacintha Saldanhára, a II. Edward klinika ápolónőjére, aki azután vetett véget életé-nek, miután kiderült: két ausztrál rádiós átverte őt, amikor Katalin hercegnô állapotáról érdeklődtek.
Az elhunyt nővérke férje, Benedict Barboza és két gyermekük, a 14 éves Lishaa és a 16 éves Junal megrendülten álltak Anglia legnagyobb római katolikus templomában.
– Amióta találkoztunk, mindig mellettem álltál, nehézségben, boldogságban. Most, hogy elmentél, kitépték a lelkem egy részét. Csodás mosolyod, pezsgő személyiséged nélkül a házunk üressé vált. Tizenkilenc évet töltöttünk együtt, a szeretet és megértés erős kötelékében, amelyet halálomig becsben tartok. A veszteséged nagyon fájdalmas, és senki nem veheti át a helyedet az életemben többet. Szeretlek, és hiányozni fogsz örökké – mondta a gyászoló férj, majd gyermekei is elbúcsúztak mamájuktól.
A gyászoló férj független vizsgálatot követel. A brit sajtó szerint Jacintha több búcsúlevelet is hátrahagyott, állítólag az egyikben a kórház vezetését bírálja, a kollégáira is panaszkodik, akik halála előtt többször megbántották.
Egy másik üzenetében az ausztrál rádiósokról ír, a harmadikban pedig a temetésére vonatkozó utasításokat ad. Jacinthát szülőföldjén, Indiában helyezik végső nyugalomra.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.