Hidegben és metsző szélben, de kicsit sem fagyos hangulatban vágunk neki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőreinek oldalán a Monori Center ellenőrzésének.
A főváros X. kerületének szívében elterülő egykori gyártelepen ma távolkeleti portékákat kínáló nagykereskedések állnak. A nagyszabású akcióban ezúttal rendőrök és adószakmai ellenőrök is szép számmal vesznek részt.
– A civil ruhás revizorok már a reggeli órákban körbejárták a boltokat. Összehangoltan fogunk akcióba lépni: elsősorban a foglalkoztatási szabályok betartását, az adózási kötelezettségek teljesítését és az áruk eredetét vizsgáljuk – hangzik el a reggeli eligazításon.
Ahogy megérkezünk, egy fényvisszaverő mellényes ázsiai férfi szalad végig, azt kiabálja: itt az APEH! A revizorok egyszerre több üzletben fedik fel magukat, majd miután megérkezik az egyenruhás erősítés, kezdetét veszi az ellenőrzés.
– A szokásos okiratok mellett, mint például a működési engedély, a bérleti szerződések, most azt is vizsgáljuk, hogy a boltok polcain látható áruk eredete igazolható-e a vállalkozások birtokában levô számlákkal és papírokkal – magyarázza az akciót irányító százados. – Egyúttal az adótartozásokat és
a különböző adózási szabálytalanságokat és visszaéléseket is próbáljuk leleplezni.
Egymás után járjuk végig a boltokat. Az egyik, bőrdíszművekkel foglalkozó cégnél közel félmillió forintos áfa-tartozásra bukkannak.
– Hiányzik 471 ezer forint áfa, de ezt itt helyben rendezték is – mutatja a vastag pénzköteget az egyik adószakmai ellenőr. Ez az összeg nem vágja földhöz a boltosokat.
– Az adóelkerülés általános jelenség – szögezi le dr. Demeter Tamás ezredes, a NAV Bevetési Főigazgatóságának vezetője. – Nehezen találni olyan állampolgárt, aki így, úgy ne próbálna meg egy kicsit trükközni.
Példának hozza fel, hogy 2012-ben 2500 bűncselekményt és 16 ezer szabálysértést derített fel a NAV vám- és pénzügyőri szakmai ága. Ez nagyjából annyi, mint tavaly, de idén az értéke kétszer akkora. Idén eddig 8 milliárd 60 millió forint értékben foglaltak le árucikkeket.
– Mindig mindenre találnak magyarázatot az adóelkerülôk: a nehéz gazdasági körülményekkel szívesen takaróznak. De ha mindenki befizetné tisztességesen az áfát és egyéb adókat, akkor már nem is lennének azok a bizonyos nehézségek – vélekedik a főigazgató.
Közben az egyik kőbányai piac halasbüféjéhez érkezünk. Itt érdekes dolgokat találunk.
A pénzügyőrök hívják is a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) dolgozóit, hiszen itt nem csak pénzről, ételekről, higiéniáról is szó van.
– A rájától kezdve a bíborszínű tüskés kagylón keresztül a görög kék rákig minden van itt. Az árubeszerzésről szóló papírok megvannak, de magukon a termékeken nincs semmilyen jelölés. Sem az, hogy meddig tarthatók el, sem az, hogy honnan származnak. De az igazi „finomságokat” a hátsó kamrában található hűtők rejtik – mutatja az egyik pénzügyőr a hűtőkamrákat.
Az ajtókat kinyitva gyomorforgató bűz árasztja el a szűk helyiséget. Ki tudja, mióta ázó rákok lavórban, apró kagylók hálóban és sütésre előkészített hal – együttes szaguk hasba rúgja az embert. Közben hatalmas fazekakban víz forr arra várva, hogy belekerüljenek a hozzávalók.
– Kinek készül, kinek főzi ezt? – teszi fel a kérdést a NÉBIH szakembere.
– Nem tudom, felőlem vihetik! – legyint a magyarul csak kicsit beszélő boltos, aki állítja: a mintegy száztíz kilónyi görög kék rákot saját fogyasztásra tették a mélyhűtőbe. Biztosítja is róla az ellenőröket: megeszi ő, meg mind, bizony!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.