Káros lehet a gyerekeknek a sok ajándék

advent
PUBLIKÁLÁS: 2012. december 01. 21:00
Ma már nem csak otthon nyitogatják a gyerekek az adventi naptárakat. Van olyan iskola, ahol minden kisdiák, minden egyes nap kap valamilyen apróságot. A szakember szerint félő, hogy a gyermek számára elvész az ünnep varázsa, csakis a mindennapos zsákmány érdekli.
P. G. J., M. A.

December 2-án, azaz holnap kell meggyújtani az adventi koszorú első gyertyáját, és elkezdődik a keresztény egyházi év. A latin advent szó eljövetelt jelent, s az adventi időszak minden évben a karácsony előtti negyedik vasárnap veszi kezdetét.

Három lila és egy rózsaszín gyertya

Ahogy Jézus születésének ünnepe közeledik, vasárnaponként úgy lobban lángra egy-egy újabb gyertya az adventi koszorún, s lesz egyre nagyobb a világosság. A három lila színű gyertya a bűnbánatot jelképezi, míg a sorban harmadik helyen álló rózsaszín az öröm vasárnapjára, Isten eljövetelének közelségére utal. A hívők lélekben is készülnek a keresztények legnagyobb ünnepére, áldozathozatalukat segítik az adventi időszak hajnali miséi is.

Az advent a gyerekek életé­ben is nagy szerepet játszik, hiszen ilyenkor írnak, üzennek a Jézuskának, hogy milyen ajándékokat szeretnének karácsonyra kapni. Ezek a napok az izgalom és az ünnepi várakozás jegyében telnek.

Mindennap egy meglepi

Az Óbudai Waldorf Iskolában viszont az a gyakorlat, hogy az adventi időszakban mindennap meglepik egymást a gyerekek egy aprósággal.  – Nálunk minden osztály külön kis közösség, amely az osztálytanító személyes impulzusaira épül – nyilatkozta a Borsnak Bozsó Róbert, az iskola osztálytanítója.

– Van osztály, ahol minden gyerek az adventi iskolai napok alatt egyszer kap egy karácsonnyal, adventtel kapcsolatos kis verset, máshol egy adventi házikóban mindennap kicsi kincsecskéket találnak a gyerekek, ezek lehetnek kagylócskák, csillagocskák, üveggolyók, minden napra egy-egy kis csoda.

Ugyanakkor olyan osztályunk is van, ahol külön ajándékozás nem társul az adventi időszakhoz, de éneklés, versmondás, beszélgetés igen. Mi hisszük, hogy ezek a kis személyes üdvözletek vagy pici ajándékok olyan fény- és szeretetszikrákat helyeznek el a lelkünkben, amelyek megkönnyítik, hogy készek legyünk karácsonykor a téli napforduló után Jézus születését, a sötétségből a fénybe forduló világot teljesebben befogadni.

Csak a zsákmány válik fontossá

Molnár Gabriella klinikai gyermek-szakpszichológus nem minden tekintetben osztja az iskolai adventezés ötletét. – A karácsony alapvetően családi ünnep, ugyanígy az adventi időszak is – kezdte a szakember. – Azt gondolom, még az sem igazán jó, ha nem egy adventi kalendáriuma van a gyereknek, hanem a nagyszülőknél, az iskolában és otthon is mindennap egy-egy kis ablakot nyitogat ki a ­meg­lepetés reményében.

Ez ugyanis azt okozza, hogy a gyerek számára csak az lesz a fontos, hogy a következő csomagban mit talál. A sok ingerben, ami éri, nem az ragadja meg, milyen jó, hogy jön a karácsony és együtt ünnepelünk. Pusztán azzal foglalkozik majd, hogy mit szerzek be ma még, s ezzel pont az a közös élmény veszhet el, ami igazából a családnak szól.

Átveszi a család szerepét az iskola?

A pszichológus úgy véli, az iskolák talán azért szeretnék átvenni a család szerepét, mert úgy érzik, hogy több szülő nehezebb helyzetben van ma, és ezzel
támogatást szeretnének adni nekik.

– Az adventi ajándékozásnak akkor van helye az intézményekben, ha az arról szól, hogy a tanulók valamit együtt készítenek, alkotnak az ünnep ­je­gyében, illetve azokban a hátrányos helyzetű iskolákban, ahol tudni lehet, hogy a gyerekek jelentős részének nem­-hogy ajándék nem kerül a fa alá, de fenyőfájuk sem lesz – fejtette ki a pszichológus. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.