Ingatlanvita után bukott a rendőrmaffia

V. László
PUBLIKÁLÁS: 2012. december 03. 07:45
Két ismert kormánypárti politikus nevével kezdett dobálózni a rendőrmaffiaügy fő gyanúsítottja, V. László, mielőtt titkos nyomozást indítottak ellene. A Bors hiteles forrásoktól megtudta: a férfi azért kezdett kapcsolataival fenyegetőzni, mert semmiképp nem akart lemondani egy patinás belvárosi ingatlan bérleti jogáról.
P. Gál Judit

V. Lászlóval kapcsolatban hónapok óta hírzárlat van. Bolcsik Zoltán, a Nemzeti Védelmi Szolgálat vezetője korábban a hvg.hu-nak úgy nyilatkozott, hogy a titkos nyomozás azután indult el, hogy V. László egyre inkább azt hangoztatta, és a környezetébe tartozó emberek is azt terjesztették, hogy befolyásos – többek között rendőri – kapcsolatokkal rendelkeznek.

Mindenki a zsebükben van, és emiatt mindent el tudnak intézni. Bolcsik ekkor elismerte, hogy ezek után indult el a felderítés. Arról, hogy a számos budapesti és vidéki szórakozóhelyet üzemeltető V. László megfigyelését egy háttérben zajló ingatlanvita is megelőzte volna, hivatalosan eddig senki nem beszélt. A Bors úgy értesült, V. László egyenesen azt mondta, amikor rá akarták beszélni, hogy lemondjon a belvárosi patinás épület bérleti jogáról, hogy őt senki nem tudja bántani.

Majd két ismert, jelenlegi kormánypárti politikust említett mint olyan személyeket, akikkel jó kapcsolatokat ápol. Ez volt az a pont, ami után bírói engedéllyel elkezdték V. Lászlót ­tit­kos­szol­gá­lati eszközökkel figyelni.

Megtudtuk, a férfi és a vele kapcsolatot tartó emberek telefonjainak lehallgatásakor olyan alvilági figurák is gyanúba keveredtek, akiknek, hogy mentsék a bőrüket, megérte alkut kötniük a hatóságokkal, terhelő vallomást tenniük nemcsak V. Lászlóra, de az azóta hét gyilkossággal – köztük a négy áldozatot követelő Aranykéz utcai robbantásra való felbujtással – gyanúsított P. Tamásra is.

– Az információk jelentős része a mai világban titkosszolgálati módszerekkel, lehallgatásokkal keletkezik. Egyre nehezebb ugyanis a szervezett bűnözői körökbe informátort és fedett nyomozót beépíteni – nyilatkozta a Borsnak Orosz István, aki 2008-ig volt a Nemzeti Nyomozó Iroda bűnszervezetek elleni osztályának vezetője. – Teljesen életszerű, hogy a lehallgatásokat követően a hatóság megtalálta azokat a kisebb súlyú bűnözőket, akik hajlandók voltak alkut kötni V. László és a személyéhez kapcsolható rendőrök, illetve P. Tamás ügyeiben.

A bíróság a napokban ismét meghosszabbította, ezúttal március elejéig V. László előzetes letartóztatását. A férfit, akinek lakásán a házkutatáskor 400 millió forintot találtak, hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetéssel gyanúsítják. Mint ismert, az ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda és a BRFK több vezető beosztású rendőrtisztjét is letartóztatták.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.