Aktuális

Hobbitként él a diplomás asszony

Bors

2012. december 30. vasárnap 09:30

Az 58 éves Emma Orbach otthagyta kényelmes kispolgári életét, és beköltözött a walesi hegyekben kialakított sárkunyhójába.

Az elmúlt tizenhárom évet sárkunyhóban töltötte a diplomás Emma Orbach, aki boldogan él áram nélküli otthonában, nevelgetve három kecskéjét, hét csirkéjét és két lovát. Ivóvizet a közeli patakból hoz, és csak ritkán megy be a városba vásárolni némi rizst és csokoládét.

Nem csupán otthona hasonlít A gyűrűk ura-trilógiából megismert hobbitházakra, már a külseje is emlékeztet J. R. R. Tolkien fantasyregényének hőseire. – Mindig is így akartam élni. Ez az életmód boldoggá tesz – nyilatkozta a vegetáriánus asszony, aki otthonát Tir Ysbrydolnak nevezte el, ami körülbelül azt jelenti, hogy Szellem­föld.

Amikor három felnőtt gyermeke meglátogatja, nem hoz magával sem telefont, sem laptopot, anyjuk ugyanis megtiltotta nekik, akárcsak a többi vendégnek. – Semmi nem hiányzik nekem abból az életből, amit magam mögött hagytam. Az úgynevezett minőségi élet az én meglátásom szerint egyre romlik, minden gyorsabb és stresszesebb lesz. Egyszer-kétszer szoktam azzal viccelődni, hogy rendelek egy pizzát magamnak, leginkább akkor, amikor nagyon fáradt vagyok egy hosszú nap után. Nem hiszem azonban, hogy ide bárki is szállítana pizzát – mondta az asszony. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16470951_auto_resized.jpg
origo.hu

Gyereket vár a magyar női pólóválogatott klasszisa - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19887_resized.jpg?avcount=1695450963
origo.hu

Megtépte PSG Ogli exét a TV2 sztárja - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16470400_auto_resized.jpg
life.hu

Megvan a fokhagymaszagú lehelet ellenszere: mindannyiunk hűtőjében lapul a megoldás

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16471047_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Széleskörű programokkal várták a piacokra látogatókat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16471054_auto_resized.jpg
ripost.hu

Panaszkodnak a Telekom ügyfelei, te is átverve érzed magad?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19889_resized.jpg?avcount=1695450963
origo.hu

Megdöbbentő véleménnyel van a Kőgazdag Fiatalokról Jákob Zoltán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16470478_auto_resized.jpg
travelo.hu

Megelevenedik a Hangdómban Csontváry Magányos Cédrusa

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19868_resized.jpg?avcount=1695450963
vg.hu

Az élelmiszer-infláció letöréséhez nem elég a 6 árharcos multi élelmiszerlánc(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19790_resized.jpg?avcount=1695450963
she.life.hu

Miért velem hozatja el a főnököm a ruháit a tisztítóból?(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16469559_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Harry herceg évtizedek óta viseli ezt a karkötőt: szívszorító ok állhat a háttérben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19822_resized.jpg?avcount=1695450963
life.hu

Folyton fáradt vagy? A depresszió egyik tünete is lehet(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/ulliFzrTBJVpOH4yEpP-my_HrXKcEUEvt5FVrwp5b18/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5NGVlY2U0M2IyYTRmN2Y4ZWIwM2U2OGMyZTZjODdi.jpg
Tragédia

Megtörte a csendet az Esztergomban elhunyt rendőr kollégája, aki ott volt a robbantásnál

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/xiK6PzoJEXiZBaXJuzH5iGQ_yyKI0p9b35UI7nDcJfI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UwNDNmNjg0OTNiNDQwYmM5MTRlZjQxOTU5MGRlNmQ2.jpg
Tanár

Hatalmas lehetőség a tanároknak, ezt kár lenne kihagyni