Brutális tréfa: eljátszotta a 30 éve eltűnt lányt

eltűnt kislány
PUBLIKÁLÁS: 2012. december 18. 17:00
Sharon Lee közel három évtizeddel ezelőtt vesztette el a lányát. Az akkor kétéves gyerek nyomtalanul eltűnt. Pár hónapja viszont egy asszony felbukkant és azt állította, ő Lee elveszettnek hitt gyereke. Az öröm azonban nem tartott sokáig, kiderült az ismeretlen nő kegyetlen tréfát űzött.
Bors

Az 59 éves Sharon Lee 29 éve Németországban vásárolgatott kétéves kislányával, mikor a gyerek a szupermarketben eltűnt, soha nem bukkantak a nyomára – írja a Daily Mail. A család nem adta fel és évtizedeken keresztül kutatott lány után, azonban nem jártak eredménnyel.

Úgy tűnt csoda történt

Pár hónappal ezelőtt a család váratlanul hírt kapott a lányról. Sharon elmondása szerint úgy érezte vannak csodák és végre visszakaphatja lányát. A semmiből felbukkanó nő az interneten kereste meg Lee-éket és azt állította, ő volt az, akit 1981-ben egy közértből elraboltak.

Nem csak leveleket írogatott a családtagoknak, hanem találkozott is velük. Sharon úgy emlékszik erre vissza, mint élete legboldogabb napjára. - Mindannyian sírtunk – mondta az asszony.

A legnagyobb pofon

Az öröm azonban nem tartott sokáig. A rendőrség már egy ideje szemmel tartotta a nőt, aki évek óta az interneten trollkodott és embereket zaklatott. A hatóságok egy DNS tesztet csináltattak a lánnyal, így derült ki, hogy semmi köze nincs a Lee családhoz.

A sokkolóan kegyetlen tréfa miatt a 32 éves nőt letartóztatták és akár börtönbüntetésre is számíthat gonosz hazugságáért.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.