Alig egy nappal azok után, hogy megtudták, Bence nem jön többé haza, exkluzív interjút adott Hajdú Péternek a brutális kegyetlenséggel meggyilkolt tizenegy éves kisfiú nevelőapja és nővére. A Bencét saját testvéreként szerető Lilla a Frizbiben elmondta, voltak gyanús jelek apja volt élettársának életében. Lilla ugyanis egy ideje párjával odaköltözött Erikához.
- Egy hónappal ezelőtt elkezdtem dolgozni, emiatt hajnal háromkor kellett kelnem. Erika azonban felajánlotta, hogy költözzek oda hozzá a párommal Kaposvárra, később akár Bence is oda akar majd és újra együtt lehet a család - magyarázta a lány, majd az utóbbi hetek furcsaságaira is felhívta a figyelmet.
- Azt gondoltam, megcsalja apát. Férfiak jöttek rendre hozzá, órákat ült velük az autóban, nem tudom, miről beszélgettek. Folyton csörgött a telefonja és sokszor órákra is eltűnt velük. Apukámnak azért nem szóltam, mert fogalmam sem volt, mi készül - magyarázta a lány.
Ma este a Frizbiben Sándor és lánya kendőzetlenül mesél kisfia életéről, volt párjáról, és az egész országot megrázó kegyetlen gyilkosságról. És kiderül az is, mi vezethetett a tragédiához.
Már az első pillanattól lehetett sejteni, valami nem stimmel
A kisfiú eltűnését kedden jelentette be nevelőapja barátnője. Akkor azt állította, hétfőn egy zsúfolt parkolóból tűnt el nyomtalanul. Szakadó esőben 150 ember, köztük vízimentők, lovasok, önkéntesek és búvárok keresték. A Bors úgy tudja, a 11 éves fiút még hétfő délután P. Erika és az általa felbérelt két hajléktalan, az 57 éves B. József és a 41 éves K. József a sántosi erdőbe vitte.
Este nyolc óra körül ásóval és késekkel halálra sebezték a fiút, gödröt ástak, majd a holttestet elrejtették. Később kiásták a testet, majd máshol temették el, mert attól féltek, lebuktak.
Egy hónapig rács mögött Bence gyilkosai
A Kaposvári Törvényszék elrendelte ma délelőtt a Szita Bence meggyilkolásával megalapozottan gyanúsítható három személy előzetes letartóztatását. P. Erika, B. József és aK. József egy hónapig biztosan rács mögött lesz.
A 11 éves felsőmocsoládi kisfiú megölésével gyanúsított személyeket szigorú biztonsági intézkedések mellett állították a bíróság elé. Számítani lehetett rá, hogy P. Erika, B. József és K. József előzetes letartóztatását el fogják rendelni. A terheltekkel szemben a büntetőeljárást a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi osztálya emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.