Szilárd és Bertold hátason ment a tengerig

kalandorok
PUBLIKÁLÁS: 2012. november 13. 16:00
Kilencszáz kilométert lovagolt Zerinváry Szilárd és Solymosi Bertold. Azon az úton jártak, ahol állítólag a tatárok elől menekülő IV. Béla.
Huszti Zoltán

Fejébe vette egy 27 éves informatikus, mellesleg lókiképző, valamint a Nyeregszemle 33 éves főszervezője, hogy IV. Béla 770 évvel ezelőtti útját járva, Ópusztaszerről ellovagol egészen a horvátországi Trogirig. Nem tekinthető ugyan történelmi ténynek, hogy a király valóban ezen az úton menekült a tatárok elől, de ez a két lóimádó teljesítményének értékéből mit sem von le. Zerinváry Szilárd és Solymosi Bertold most tért haza egy hónapos útjáról, amelyen barátaik segítették őket. Manapság ugyanis sokkal nehezebb lóval közlekedni, mint a középkorban.

– A zabot és az árpát kísérőkocsi hozta – mesélte Szilárd. – A barátaink előttünk járva szereztek szállást, sok helyen vendégül láttak. Mindenütt örömmel fogadtak: a gyerekek felkéredzkedtek mellénk, az emberek fröccsel, étellel kínáltak. A lovaknak a földút vagy a füves terep a jó, de mint kiderült, az sem veszélytelen. Egy faluban megrémültek, amikor megtudták, merről érkeztünk: azt a folyóvölgyet a háború óta nem aknamentesítették.

Szilárdot nehéz szívvel engedte el a párja, munkáját a tanyán családja vette át. Bertoldért a mamája aggódott.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.