A hegyi gorilla a világ egyik leginkább veszélyeztetett állatfaja. Az emberszabásúak számára a legnagyobb fenyegetettséget az orvvadászat jelenti. Ám az, hogy 2010 óta 94 egyeddel – akkor 786-an voltak - bővült „King- Kongék” száma, a megmentésükre specializálódott orvoscsoport érdeme. Tevékenységüket az 1985-ben meggyilkolt Dian Fossey ihlette, aki gyakorlatilag imádott főemlősei között élte az életét, és olyan közel került hozzájuk, hogy a gorillák csapatuk tagjának tekintették. Az áldozatos munkát végző orvoscsoport, amely 1986-ban, James Forster vezetésével alakult, elsősorban a sérült és elárvult állatokért tesz erőfeszítést – gyakorlatilag a nap 24 órájában a Village of Hope, azaz a „Reményfalva” projekt keretében.
– Mi, itt a Virunga Egészségügyi Centrumban azért dolgozunk, hogy megmentsük ezt a fajt. Jelenleg tizenhatan vagyunk – magyarázta az egyik állatorvos, Dawn Zimmerman, elmondva, hogy a Kongói Demokratikus Köztársaságban, Ruandában és Ugandában küzdenek az elárvult és sebesült gorillák megmentéséért.
– Iszonyú a helyzet, az orvvadászok csapdákat állítanak, és ha ez nem lenne elég, számolnunk kell a fertőzésekkel is, amelyeket ezek a gyengéd óriások könnyedén elkaphatnak és belepusztulnak.
– Volt már dolgunk lábon lőtt gorillabébivel is. Sikerült megmentenünk, de ezek nem egyedi esetek, sajnos nem mindegyik állat éli túl a támadást. De nem adjuk föl a küzdelmet, hiszen minden áldozatot megér, hogy ez a csodálatos faj fennmaradjon! – vette át a szót dr. Martin Kabuyaya, aki azt is elmondta: több mint 150 orvosi beavatkozást végeztek eddig a sérült vagy beteg állatokon, és húsz kis árva főemlőst fogadtak örökbe.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.