Poncsóira fogja gazdagságát az elnök

poncsó
PUBLIKÁLÁS: 2012. november 19. 11:30
Jelentôsen nőtt Evo Morales bolíviai elnök vagyona. A politikus azzal védekezik:a 22 millió forintos gyarapodás az ajándékba kapott poncsóknak köszönhető.
Bors

Alaposan meglepődhettek Bolívia lakosai, amikor meglátták elnökük legújabb vagyonbevallását. Evo Morales ugyanis alaposan „megvastagodott” az elmúlt években.

A vagyonosodás különösen annak fényében tekintélyes, hogy Morales büszkén hangoztatja: államfői fizetése a legkisebb a régióban, mindössze 28 ezer dollárt (6,2 millió forint) kap évente.

A mostani vagyonbevallása szerint elnöksége alatt azonban több mint százötvenezer dollárral (43 millió forint) nőtt a vagyona. Érezte Morales, hogy erre magyarázatot kell adni.

– Több mint ötszáz kézzel készített poncsót kaptam ajándékba az évek során. Ezek darabja kétszáz dollár, így jön ki a végösszeg. Köszönöm a kiváló bolíviai mesterembereknek. Nehogy már én tehessek arról, hogy mit kapok ajándékba – magyarázkodott kissé sután az elnök.

Morales 2006-os hatalomra lépésekor 240 ezer dolláros (53 millió forint) vagyona idén októberre 389 ezer dollárra (87 millió forint) nőtt, vagyis a poncsókon kívül még máshonnan is jöhetett „bevétel” az elnöki pénztárcába. Erről azonban nem kívánt beszélni.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.