Kétféle ember utazik a tömegközlekedésen: az egyik átadja a helyét az arra rászorultnak, a másik nem. Utóbbi azt mondja: neki ugyanannyi joga van leülni a buszon, villamoson, mint a többieknek.
Zoltán 45 éves, családos ember. Naponta tizenegy órát dolgozik. Metróval és villamossal utazik, kora reggel, és este nyolc után. Állítása szerint nem szokása átadni a helyét senkinek a tömegközlekedésen.
– Ha van szabad hely, leülök. Sokszor fáradt vagyok, és ha tömött szerelvény jön, akkor inkább várok egy másikat. Teszek érte, hogy ülve utazzam. Tegyen érte más is. Felőlem jöhet bárki, én nem egy népjóléti szervezet vagyok, hogy átadjam a helyem. Egyszer megtettem egy vén szipirtyónak, aki ahelyett, hogy azt mondta volna, hogy köszönöm, méltatlankodva belekente az arcomba: na végre! Ez volt az a pillanat, amióta állva utaznak a nyugdíjasok, amíg én alvást színlelve üldögélek.
Az öregeknek jók a tapasztalataik
A Bors letesztelte, hogy mennyire előzékenyek, figyelmesek az emberek egymással a tömegközlekedésen. Villamos-, illetve buszmegállókban megkértünk kisgyerekes anyákat, terhes nőt és időseket, hogy követhessük őket az utazásuk során.
A 88 éves Fejes Ottónét azonnal hellyel kínálta egy fiatal lány. – Nekem kimondottan jók a tapasztalataim, amikor tömegközlekedésen utazom – mondta Fejesné. – Amikor a fiatalok meglátnak, szinte kivétel nélkül azonnal átadják a helyüket – mosolygott az idős hölgy.
– Én át szoktam adni a helyemet legyen szó karon ülő gyerekes édesanyáról, terhes kismamáról vagy idősebb emberről. Engem így neveltek, és mindig a nagymamám jut az eszembe, amikor meglátok egy ilyen nénit – mesélte Kovács Judit, miután felállt.
A megállóban azonnal szemet szúrt egy mankóval közlekedő fiatal hölgy. – Elestem és a műtött lábamon, a törés mellett zúzódást szenvedtem. Nagyon nehéz mankóval a villamoson egyensúlyozni, de még nem találkoztam segítőkész utasokkal – panaszkodott Visy Alexandra. A lánynak utazása során senki nem ajánlotta fel az ülőhelyét.
Pári Nagy Jánosnéra a Blaha Lujza téren figyeltünk fel. Bottal közlekedett és mielőtt felszállt volna, megosztotta velünk a tapasztalatait. – Általában az idősebbek segítőkészek, a fiatalok már kevésbé, a gyerekek pedig egyáltalán nem adják át a helyüket – mondta, de a villamoson egy segítőkész lánnyal találkoztunk. Felállt és a helyére segítette.
– Át szoktam adni a helyemet, de előfordult már, hogy rossz néven vették. Egy idős hölgy például azt mondta, hogy ő még nem öreg, egy kisgyerekes apuka pedig, hogy a gyerek már meg tud állni a lábán – mesélte Mitku Katalin.
Egy férfi nem tudja, mi az anyaság terhe
A kisgyerekesekkel viszont már nem annyira udvariasak. Vass Rozáliát és kislányát, Noémit követtük a villamoson. Az édesanyának nincsenek jó tapasztalatai. – Nem adják át a helyüket, a fiatalok meg főleg nem. Kinéznek az ablakon, vagy eljátsszák a megfáradt embert. Volt már, hogy rászóltam valakire, és megsértődött – panaszkodott Rozália.
A háti tasiban Bertonnal utazó Ölveczki Kármennel buszra szálltunk. A három megállót állva utazták végig. – Az idősek olykor átadják a helyüket, de az utasok javarészt közönyösek. A fiataloknál a fülhallgató az álca, hogy ne vegyenek észre – mondta el véleményét az anyuka.
Jobban jártunk a buszon Hevesi Szilviával, a kenguruban Mateóval. – Főleg az idősebb nők adják át a helyüket, ők együttérzőbbek, mint a fiatalok, de mások is fel szoktak állni. Olykor nem akarok leülni, mert kényelmesebb állva utazni – mondta Szilvia.
A terhes Molnár Judit villamoson utazott. Kétségtelen, hogy a kocsi belsejében volt egy üres hely, de ettől függetlenül senkinek nem jutott eszébe, hogy közvetlenül az ajtó mellett hellyel kínálja. – Általában idősebb hölgyek ültetnek le, mert a férfiak nem érzik át az anyaság terhét, a fiatalokra pedig abszolút nem jellemző ez az udvarias gesztus – magyarázta a várandós anyuka.
