Mint azt folyamatosan halljuk a hazai importőröktől, az egyéni vásárlók szinte eltűntek az egyébként is negyedére zsugorodott piacról. Gyakorlatilag megszűnt a gépjárműhitelezés, s csak kevesen tudnak egy összegben, készpénzért autót vásárolni. Persze, könnyű nekik, gondolhatjuk, hiszen van pénzük, csak besétálnak, s megkapják a megálmodott autót. Hát tévednek.
Sok esetben, ha az importőr által forgalmazott átlagos felszereltségű autótól eltérőt szeretnénk, bizony kemény hónapokat kell várni egy-egy modellre, mert a gazdasági helyzet miatt a kereskedők – de még a gyárak is – egészen minimálisra csökkentették készleteiket. Vagyis hiába van pénz, szándék egy új autóra, a várakozási idő akár 7–8 hónap is lehet.
Sokakat ez a merkuros időkre emlékeztethet, mikor is éveket kellett várni… A helyzetet csak rontja, hogy a Magyarországról érkező megrendeléseket egyébként is rosszabb feltételekkel fogadják a gyári kapacitások lekötésénél, mert a nyomott hazai árak miatt a gyárak jobban keresnek, ha ugyanazt az autót a német, avagy a francia piacon értékesítik.
Addig, amíg ott van kereslet, a mi megrendeléseink hátrább sorolódnak. Így fordulhatott elő, hogy a zseniális rajtot vett Dacia Dusterre majd egy évet kellett várni egy magyar megrendelőnek, de manapság egy E-osztályos Mercedesre is kilenc hónapot kell várni.
– A Volkswagen-csoport márkáinál hosszú távon tervezzük a készleteket, így a 8–12 hetes határidőket tudjuk tartani – tájékoztatta a Borsot dr. Vérten Sándor, a Porsche Hungaria kommunikációs igazgatója. – Előfordult persze, hogy a TSI-motorok bevezetésénél átmeneti hiány keletkezett a Skodánál, de most például a
7-es Golf európai bevezetésénél a gyár ügyelt a raktárkészletek időbeni feltöltéséről.
– Az Opel általános modelljei jól elérhetőek, hiszen győri régiós raktárunkból tudjuk segíteni a kereskedők munkáját – tudtuk meg Dános András kommunikációs igazgatótól. – Speciális modelleknél azonban előfordulhat az akár hat hónapos várakozási idô is.
Fejlődő használtpiac
A finanszírozás hiánya miatt többen érdeklôdnek a használt autók iránt. Egy alacsonyabb árú kocsit könnyebb összespórolni, ráadásul már egy két-három éves autó esetén is nagyon kedvező árat lehet, pontosabban lehetne elérni, ám itt is gond van. Egyszerűen elfogytak a minőségi, fiatal, magyar szervizkönyves használt autók a piacról, hiszen magánvásárlók már alig vettek autót ezen időszak alatt, amit pedig megvettek, azt nem akarják, illetve a részlet miatt nem tudják eladni. Maradnak a céges, flottás autók, melyek futásteljesítménye rendre százezer kilométer felett van.
Ez persze nem gond egy folyamatosan szervizelt autó esetében, mégis sokan félnek belenyúlni egy ilyen üzletbe. Marad a „szürke import”, ami ellen kézzel-lábbal tiltakoznak a hazai márkakereskedők. Pedig egy „nyugaton” becsülettel szervizelt autó még nagyobb futásteljesítmény mellett is jobb üzlet, mint a hazai utakon széthajtott céges kocsi.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.