Az eset még augusztusban történt, a fiú bűnösnek is vallotta magát három rendbeli súlyos szexuális erőszakban, két rendbeli rablásban és egy rendbeli lopásban.
Ben O’ Neill részeges és kábítószeres őrületében egy mező előtt támadta meg 65 éves, fogyatékos áldozatát, és szexre kényszerítette.
“Most egy kicsit szórakozunk” - mondta áldozatának a tinifiú. Az idős férfi még védekezni sem tudott, mert olyan betegségben szenvedett, amely korlátozza, hogy normális módon tudja használni végtagjait. A perverz támadás mindössze tíz pecig tartott, de örök, kitörölhetetlen sebeket hagyott az idős férfi lelkében. Ráadásul O’ Neill és bűntársa órákkal az erőszak előtt részt vettek egy rablásban: egy 24 éves férfi mobiltelefonját lopták el, miután leütötték.
Másnap reggel pedig a tinédzser fiú benne volt abba a csoportba, akik az egyik boltból egy üveg vodkát tulajdonítottak el. A tini fiú ügyvédje azzal védekezett, hogy Ben O’ Neill nehéz körülmények között nőtt fel, fizikailag bántalmazta az anyja kábítószeres barátja, és sokat szenvedett. A bűncselekményeket pedig egy partidrog, marihuána és alkohol hatására követte el.
"Az ember csak találgatni tudja, mi történhet, ha ezt a három tudatmódosító szert egyszerre fogyasztja el. Amikor az ügyfelem tiszta állapotba került, és rájött, mit követett el, megdöbbent és undorodott magától" - érvelt az ügyvéd, hozzátéve, hogy a szexuális bűncselekménynél nem a kielégülés volt a fő szempont, hanem hogy megalázzák az áldozatot. A fiút három év nyolc hónap börtönre ítélték tettéért.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.