Feljelentették a zsidózó jobbikos képviselőt

Parlament
PUBLIKÁLÁS: 2012. november 28. 09:00
Hatalmas botrányt kavart tegnapra a zsidók összeszámlálását még hétfőn, a parlamentben szorgalmazó Gyöngyösi Márton (Jobbik). A kormány és a pártok félnapos késéssel eszméltek, de akkor már egymással versengve.
Bors

HÉTFŐ DÉLUTÁN „Pont itt lenne az ideje egy ilyen konfliktus kapcsán annak, hogy felmérjük azt: az itt élő, és különösen a magyar Országgyűlésben és a kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára” – mondta Gyöngyösi Márton. A megszólított Németh Zsolt külügyi államtitkár ennyit válaszolt: „Ennek a kutatásnak nem tudok a támogatója lenni. Az, hogy hány zsidó származású személy van a magyar kormányban, nem kapcsolódik ahhoz, hogy milyen súlyos konfliktus zajlik a Közel-Keleten.” Az elhangzottak idején harmincnegyven képviselő volt a teremben, a levezető elnök a jobbikos Balczó Zoltán volt. A képviselők közül egyedül Osztolykán Ágnes (LMP) kifogásolta Gyöngyösi mondatait.

KEDD REGGEL Észbe kaptak a politikusok. Először az MSZP, majd a kormány adott ki elhatárolódó nyilatkozatot. A kormány szinte szó szerint megismétli a Schweitzer József forabbit ért júniusi inzultus kapcsán kiadott közleményét. (A kabinet szerint tény, hogy nemazonnal, de reagáltak.)

KEDD DÉLELŐTT. Gyöngyösi is bocsánatot kért. A parlamenti ülést vezető Ujhelyi István (MSZP) sárga csillagot tűzött ki, többen követték őt az MSZP és a Demokratikus Koalíció soraiból.

KEDD DÉLUTÁN. „Védhetetlen és félreértelmezhető volt, rosszul fogalmaztam” – ismerte el Gyöngyösi. Ezt követően a Parlament előtt – sárga csillagot viselve – civil szervezetek és politikusok tüntettek a zsidózás miatt.  

 

Kiadja a parlament Gyöngyösit?

Több ügyvéd szerint Gyöngyösi közösség elleni izgatást követett el. Ez a büntető-törvénykönyv szerint három év szabadságvesztéssel is sújtható. Azonban Gyöngyösit is, mint minden országgyűlési képviselőt, védi a mentelmi jog.

– Ennek felfüggesztését a legfőbb ügyész indítványozhatja, elfogadásáról az Országgyűlés dönthet a mentelmi bizottság javaslata alapján – mondta dr. Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke a Borsnak. – Feljelentést bárki tehet. (Ez meg is történt.) Amennyiben felmerül a bűncselekmény gyanúja, elkezdődik a nyomozás. Eljárást viszont csak akkor folytathatnak a személy ellen, ha megtörténik a mentelmi jog felfüggesztése – fejtette ki az elnök.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.