Még mindig az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben kezelik H. Csanádot, aki április elején megölte négy családtagját, és életveszélyesen megsebesítette édesanyját, valamint nővérét is.
Mint arról a Bors beszámolt: a férfit júliusban nem beszámíthatónak minősítették, ezért megszüntették előzetes letartóztatását, és elrendelték ideiglenes kényszergyógykezelését. Amennyiben a nyomozás lezárásával is beszámíthatatlannak ítélik meg a családirtót, úgy nem büntethető.
Kulcson felháborodás kísérte az eddig napvilágot látott információkat, a helybéliek szerint a férfin korábban semmiféle betegség jeleit nem lehetett felfedezni, tettéért élete végéig börtönben lenne a helye.
S most úgy tűnik, hogy fordulat áll be az ügyben. Ugyanis a H. Csanádot védő dr. Hortobágyi Tibor lapunknak tegnap elmondta: két újabb igazságügyi elmeorvos-szakértő vizsgálta meg védencét és néhány napja elkészült a szakvéleményük, amelyeknek kézhezvétele után az ügyészség január 6-ig meghosszabbította a nyomozást.
– Bár a szakvéleményeket még nem láttam, a nyomozás meghosszabbításából arra tudok következtetni, hogy ezek ellentétesek a korábbi, kényszergyógykezelést elrendelő szakvéleményekkel – mondta a Borsnak az ügyvéd. – Már többször is kifejtettem, hogy a Csanáddal történt személyes találkozóink alkalmával mindig is az volt a benyomásom, hogy egy épelméjű emberrel beszélek – tette hozzá a jogász.
A Bors megkereste a nyomozást végző Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságot is, Németh-Kész Mónika szóvivő azonban csak annyit közölt: a főkapitányságra az új elmeorvos-szakértői vélemény még nem érkezett meg.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.