Turistariogató fogásnak is beillene az indiai Aghori-szekta egyre fogyatkozó képviselőinek a bemutatása. Ismeretterjesztő filmek időről, időre előveszik a hinduk szent városa, a Gangesz parti Benáresben – szanszkrit neve Varanasi – élő aszkéták, európaiak számára hátborzongató emberevő szokásait.
Az igazi aghori emberi koponyából készült „edényből” eszik, iszik. Nem véletlenül hívják, hívták a benáresi aszkétákat koponyahordozóknak. Persze az sem éppen kényes szemeknek való látvány, ahogy az aghórik a Gangesz partján füstölgő halottégető máglyák hamuját a bőrükbe dörzsölve tisztítják meg testüket és lelküket. A koponyákból pedig időnként emberhúst esznek. A tűzben hamvadó tetemek elcsent maradványaiból csapnak rituális lakomát.
Azért nem kannibálokról van szó. Az aghorik a halottak húsát Siva isten húsaként tisztelik, és nem éhük csillapítása, inkább hitük gyakorlása, lelkük megtisztulása miatt fogyasztják, mert ezzel az anyag állandó átalakulására emlékeztetik magukat.
Az „igazi” aghori nem törődik azzal, hogy mit fogyaszt el, vizeletet is iszik, és székletet, hányást vagy a hullák püffedt húsát is megeszi. Ehhez képest nem tartják tiszta aszkétáknak őket, mert elutasítják a szigorú önsanyargatást.
Állítólag az emberáldozatoktól sem riadtak vissza, sőt, saját testük egy-egy darabját is hajlandóak voltak feláldozni, és a halálrítusokon felül kemény hatha-jóga gyakorlatokat végeztek. Száz-százötven évvel, ezelőtt még száz-kétszáz aghori élt Benáresben, manapság húsznál is kevesebben lehetnek.
