Depressziós lett a kicsúfolt kutya - fotó

állatvédők
PUBLIKÁLÁS: 2012. november 02. 23:30
Gazdája csak éjszaka viszi sétálni a kopasz kutyát, mert a járókelők kinevetik a négylábút. A kutyakozmetikus az állatvédőkhöz fordult, vizsgálják az ügyet.
Bors

Szinte ki sem meri tenni a lábát az utcára a Simba névre hallgató juhász kutyát, mióta megnyírták egy bournemouth-i kozmetikában. Gazdája, Snieguole Ghuman annyit kért az ebszépésztől, hogy mossa meg Simba bundáját és a gubancos részeket fésülje ki, ám amikor visszatért kedvencéért, sokkot kapott a látványtól.

- Teljesen leborotválta szegénykémet. Csak a fején maradt egy kis szőr - panaszolta az asszony. - Egy kicsit valóban gubancos volt a bundája, de akkor sem értem, miért kellett az egész testét csupaszra nyírni! Szegénykémre ujjal mutogatnak az utcán, mióta így néz ki. Félénk lett és depressziós – tette hozzá a nő.

A kutyakozmetikus Gemma Barnett azonban azt állítja, olyan elhanyagolt állapotban volt az eb, hogy képtelen volt kifésülni a bundáját. - Az olló is majd’ kicsorbult, olyan csomók voltak benne. Korábban már kétszer is volt a szalonunkban, most azonban kénytelen voltam egy állatvédőt kihívni, az ő tanácsára borotváltam le szinte a teljes szőrzetét - védekezett Gemma Barnett, a Starz szalon tulajdonosa. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.