Brutálisan megerőszakolták a 11 éves kislányt

PUBLIKÁLÁS: 2012. november 26. 21:00
A tettes egy buszmegállóban kapta el a tinit, majd a közeli parkba vonszolta, és közel két órán át erőszakoskodott vele. A lány olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy azonnal meg kellett műteni.
Bors

A tizenegy éves kislány az iskolából tartott hazafelé London egyik külvárosában, amikor megtámadták a buszmegállóban. A tettes megragadta a rémült gyereket és a közeli Jubilee parkba rángatta, majd órákon keresztül kegyetlenkedett vele.

A sokkos állapotba került lány este nyolc körül tudott elszabadulni támadójától, majd hazament és elmesélte szüleinek, mi történt vele. 

A tettes brutalitását mutatja, hogy a kórházba szállított tini olyan súlyosan megsérült, hogy azonnal meg kellett műteni.

A rendőrség nagy erőkkel kezdett nyomozni, és máris letartóztattak egy 26 éves férfit, akit az erőszakkal vádolnak, és most olyan szemtanúkat keresnek akik láthatták amint követi a kislányt, írja a Daily Mail.

A környék egyébként viszonylag sűrűn lakott, és a helyiek döbbenten fogadták hogy ilyen támadás megtörténhet alig néhány méterre tőlük, fényes nappal.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.