A kétségbeesett anya szerint a kisfia képes lángokat lövellni és ezzel felgyújtani a bútorokat és a ruháit. Időnként pedig átalakul egy idősebb, kísérteties fiúvá, rémisztő szemekkel. Szerinte néha gágogni is szokott, amit persze abbahagy, ha közelítenek hozzá.
A gyerek rendszeresen eltűnik a kiságyból, hogy fura helyeken jelenjen meg újra: egy tálban, a hűtőben, a mosógépben vagy egy szatyorban.
A kisfiú viselkedése nem csak anyját, de a mélyen vallásos kis kolumbiai közösségüket is felzaklatja, a boszorkányságtól rettegő lakosok már kövekkel is megdobálták a házukat. Az ötgyermekes anya azonban nem akarja megtagadni kisbabáját.
Ha valakiben az ördögöt látják
Idén egy brit nőnek kellett amiatt meghalni, mert a saját családja úgy gondolta, megszállta a gonosz. A nő ráadásul még csak 21 éves volt, és éppen hat hónapos terhes, amikor négy férfi rokona megfojtotta. Természetesen a bíróság előtt ártatlannak vallották magukat a gyilkosok, holott egyértelmű volt, súlyos bántalmazásba hunyt el a fiatal nő. A férfiak nem átallották azt mondani, öngyilkosságok követett el a kismama.
2005-ben a Szentháromság-kolostorban kínztak meg egy apácát, aki belehalt az ördögűzésbe. Irina Cornicit először keresztre feszítette a kolostorban lakó többi apáca és a kolostorvezető, majd ütlegelni kezdték, és három napig nem adtak neki sem ételt, sem italt. A 23 éves lány végül belehalt a "törödésbe". Az eset még ma sem tisztázott, például nem tudni, hogy valóban a kínzás okozta a halálát vagy fulladás, esetleg adrenalin túladagolás.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.