Adu ász lesz az LMP?

politika
PUBLIKÁLÁS: 2012. november 19. 09:00
Az LMP kongresszusa nemet mondott a csatlakozásra az Együtt 2014-hez, de bármilyen más együttműködésre nyitott. Lemondott posztjáról Jávor Benedek frakcióvezető és két helyettese.

Vasárnapra virradóra az LMP csillebérci kongresszusának delegáltjai titkos szavazással úgy döntöttek, hogy a párt nem csatlakozik a Bajnai Gordon-féle Együtt 2014 mozgalomhoz. A voksolás szoros volt, 84-77 arányban dőlt el, melyik utat választja az LMP.

Jávor Benedek, a párt ­frak­cióvezetője a döntés után bejelentette lemondását.

– Az elfogadott stratégiai vitairat egy olyan út mellett teszi le a voksot, amelyik felett eljárt az idő. Az Együtt 2014 mozgalomról szóló döntés formálisan nyitva hagyja a lehetőséget a tárgyalások megkezdésére, de a vitairatban foglalt kitételek és feltételek kétségbe vonják annak a szándékát, hogy az LMP valóban valamilyen megegyezést akarna – jelentette ki Jávor.

Karácsony Gergely, az LMP frakcióvezető-helyettese szintén távozott.

„Ez a döntés árt az LMP-nek, és ami még rosszabb, árt az országnak is. Ezt az álláspontot és ezt a stratégiai irányt én a frakció helyettes vezetőjeként nem tudom képviselni, ezért lemondtam erről a pozícióról” – írta a Facebookon Karácsony.

Vajon mit jelent mindez az LMP jövője szempontjából? Szakadhat a párt?

A Bors által megkérdezett elemző szerint ez nem valószínű. Annál is inkább, mert Jávorék nem akarnak Gyurcsányékhoz kerülni a parlamentben. Nekik ugyanis nincs frakciójuk, így például a napirend előtti felszólalásoktól is elesnének. Ez nem céljuk Jávoréknak – vélekedik Kiszely Zoltán. A politológus szerint az LMP kongresszusa racionális döntést hozott, hiszen jelenleg nem tudni, mire viszi az Együtt 2014.

– Később még dönthetnek másképp, sőt azt mondom, hogy idővel az LMP lehet az adu ász.

Arra a kérdésünkre, hogy az LMP szavazói merre mozdulhatnak most, Kiszely annyit mondott: nagy részük, amikor ez időszerűvé válik, az ellenzéki összefogásra szavaz majd.

– Az viszont kijelenthető: Orbán és a Fidesz ezzel a döntéssel időt nyert, és örülhet, hiszen az LMP megakasztotta Bajnaiék mozgalmának további felfelé ívelését – tette hozzá a politológus. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.