60 ezret keres egy óra öleléssel az asszony

ölelés
PUBLIKÁLÁS: 2012. november 06. 13:30
Az ember melegségre vágyik, és a New York-i Jackie Samuel ezt adja ügyfeleinek. Ágyában hetente száz kuncsaft is megfordul, és fizet a szolgáltatásért, amelyben cseppnyi erotika sincs.
Bors

Könnyű és jövedelmező munkát talált magának Jackie Samuel: ölelgetésből él. Félreértés ne essék, a New York-i nő nem prostituált. Aki felkeresi, úgy bújhat hozzá, mint gyermek az anyjához, Jackie pedig 60 ezer forintnak megfelelő összeget kér egyórányi lelki és fizikai dédelgetésért.

– Van, hogy heti száz vendég is megfordul a házamban. Háborús veteránok, öregemberek, akik egy kis szeretetre vágynak, és persze rengetegen jönnek kíváncsiságból – magyarázta a Sun riporterének Jackie, aki egyébként azért fogott a különös vállalkozásba, hogy fizetni tudja továbbtanulásának költségeit, és kisfia se szenvedjen hiányt semmiben.

– Az ügyfeleimet pizsamában fogadom, ami rajtam is marad. Ölelkezünk ott, ahol a vendégem szeretné, legtöbben a franciaágyat vagy a kanapét választják. Persze túlnyomórészt férfiak jönnek, de nő is megfordult már nálam – részletezte a Jackie, akinek a különös kenyérkeresete sokakat felháborít, többek között ­főis­kolai tanárait is.

Ám őt valószínűleg nem nagyon érdekli, hogy sokak szerint rosszabb, mint egy prostituált, miután olyan jól megy a bolt, hogy nem bírta egyedül a tempót, és fel kellett vennie egy segédet, aki jó pénzért szívesen bújik vadidegenekhez.

– Colleennak rendkívüli tehetsége van ehhez a szakmához, olyan, mint én, erre született – mondta tanítványáról. – Az ölelés nem prostitúció, a dédelgetés jó dolog és szórakoztató – tette hozzá Jackie. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.