500 gyereket segített a világra, egyik sem él

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2012. november 29. 19:30
Ötven éven át volt bába egy indiai asszony. Pályafutása során félezer gyereket segített a világra, majd megölte őket. Elmondása szerint 14 módon lehet végezni egy csecsemővel.
i.

A 70 esztendős Perumal 20 esztendősen kezdte a szakmát; bábaként dolgozott, no meg profi bérgyilkosként, ha úgy vesszük. A Bild beszámolója szerint ugyanis, ha lány került a keze közé, annak el kellett tűnnie a Föld színéről.

Indiában a lánygyerek egyenlő a szegénységgel, hiszen a családnak biztosítani kell a hozományt, ha férjhez akarják adni. Itt jött a képbe Perumal, aki már a kezdet kezdetén megoldotta a problémát, megölte az újszülöttet.

Elmondása szerint 14 módon lehet végezni egy csecsemővel, persze úgy, hogy balesetnek látszódjon.

- Megmérgeztem őket, valamilyen magot dugtam a torkukba, vagy például vizes törölközőbe csavartam és ventilátor elé tettem őket… Nem tudom pontosan hány lánygyereket öltem meg, de azt hiszem 500-at – mesélte Perumal. Hozzátette, soha nem az ő, hanem a szülők döntése volt, hogy éljen vagy haljon a baba.

Bábáskodása alatt nem bánt meg semmit, most azonban már küzd az effajta gyerekgyilkosság ellen.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.